|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Válasz az MDF Elnökségének nyilatkozatára (1. rész) (OS)
|
1989. július 14., péntek - Az MDF Elnökségének július 13-án közzétett nyilatkozata szerint egy tévébeszélgetésben azt állítottam, hogy a Fórumot ,,- manipulatív célzattal - az MSZMP hozta létre,,. A nyilatkozatból nem tűnik ki, hogy én a reformkommunista vezetők ama kísérleteiről beszéltem, amelyeknek célja, hogy az MSZMP-n kívül teremtsenek bázist maguknak, az egypártrendszert látszat-többpártrendszerrel váltva fel. Az ilyen próbálkozásokról szólva tettem említést az 1987 szeptemberi lakitelki találkozóról, amelynek egyik szónoka Pozsgay Imre volt, aki ,,progresszív, s nem ellenzéki,, mozgalomként üdvözölte az MDF-t (Magyar Nemzet, 1987. november 14.). Hozzáfűztem azonban, hogy a Fórum radikálisabbnak bizonyult, mint az alakulásánál bábáskodó reformkommunisták szerették volna. Szavaim éle tehát az MSZMP ellen irányult. Hogy Pozsgay szereplését helyesen értékelem-e, az megítélésem szerint a lakitelki találkozó jegyzőkönyvének ismeretében eldönthető. Nem tudom, milyen nyilatkozatokra céloz az MDF Elnöksége, amikor így folytatja: ,,Az SZDSZ időről időre az MSZMP és az MDF között feltételezett titkos és tisztázatlan kapcsolatokra utalva kívánja maga felé fordítani a tiszta arcú demokratákat megillető népszerűséget.,, Nem kenyerünk az ilyen fajta korteskedés, a szabad demokraták egyenesen beszélnek, s pártunk tartja magát ahhoz az elvhez, amelyet az MDF Elnöksége is magáénak vall: ,,az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása óta egyik tagszervezet politikai tevékenységét sem véleményezte, nem kezdeményezett pártvitát, presztízsharcot,,. Olyannyira kerültük a pártvitát, presztízsharcot, hogy amikor az MDF egyik vezetője - az Elnökség szavaival némiképp ellentétben - nyilvánosan véleményezte az SZDSZ-t, inkább hallgattunk. Nem válaszoltunk például Bíró Zoltán nyilatkozatára (Reform, 1989. május 19.), amely szerint az SZDSZ-ben ,,sok a revizionista, a marxizmusból származott idea. Ezért úgy véljük, hogy az SZDSZ akár koalicióra is tudna lépni az MSZMP-vel...,, Aki szerint az SZDSZ az MSZMP potenciális szövetségese, az alapvető tényeket hagy figyelmen kívül: a demokratikus ellenzék tízéves közdelmeit, saját testületi állásfoglalásainkat és az MSZMP vezetőinek nyilatkozatait. Aki komolyan gondolja, hogy az SZDSZ programja - a rendszerváltás programja - a marxizmusból táplálkozik, annak számára minden marxista, ami modern és európai. (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 17:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Válasz az MDF Elnökségének nyilatkozatára (2. rész) (OS)
|
Bíró Zoltánnak tehát könnyű lett volna az elnökségi nyilatkozat modorában válaszolnunk. Mégsem tettük, mert jelét szerettük volna adni, hogy az SZDSZ ,,őrizni kívánja az ellenzék egységét,,. Ha, mint hiszem, az MDF Elnökségének is ez a szándéka, akkor a két párt együttműködése - a politikai stílus és némely programpontok különbségei ellenére is - lojális és gyümölcsöző lesz. Budapest, 1989. július 14. Magyar Bálint (az SZDSZ ügyvivője) (OS)
1989. július 14., péntek 17:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|