|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Eredeti helyén az amerikai tábornok szobra
|
1989. július 6., csütörtök - Amilyen csöndben negyven éve eltávolították, ugyanolyan hallgatagon helyezik vissza helyére Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok szobrát a budapesti amerikai nagykövetség épülete mellé. A köztéri szobrok avatásánál szokásos hírverés elmaradt. Július 6-án újból látható a Szabadság téren, hátlapján a felújított szöveggel: ,,Harry Hill Bandholtz tábornok, az amerikai katonai misszió vezetője 1919. október 5-én megakadályozta, hogy Romániába szállítsák a Nemzeti Múzeum műkincseit. Bandholtz tábornok szobrát, Ligeti Miklós alkotását 1936-ban avatták, 1949-ben eltávolították. 1989-ben újra felállította Budapest Főváros Tanácsa.,,
Miért e titokzatosság? Netán meglepetés Bush elnöknek? Szó sincs efféléről. Amint azt Henye Nándorné, a Fővárosi Tanács művelődési és sport főosztályának helyettes vezetője az MTI-nek elmondta: Mark Palmer, az USA magyarországi nagykövete az elmúlt év őszén személyesen fordult a szobor újbóli felállításának kérelmével a Fővárosi Tanács elnökéhez, aki a kéréssel egyetértett. Ezután az MTA Történettudományi Intézetének szakvéleményét kérték, amely szintén jóváhagyta a szobor újraállítását. Az ügyre rábólintott még a Külügyminisztérium, s ezzel elkezdődhetett a szobor rendbehozatala. Ami pedig a közvélemény kihagyását illeti, arról Henye Nándorné elmondta: miután az emlékmű újbóli köztérre helyezéséről a tanácselnök döntött - s így nem tárgyalták végrehajtó bizottsági ülésen sem -, ezért a sajtóban sem volt előzménye. Az azonban nem titkolt szándék, hogy a tábornok szobra lehetőleg addigra legyen eredeti helyén, mire az Amerikai Egyesült Államok elnöke magyar földre lép. Ez utóbbi gondolatot támasztotta alá Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója is. Közölte, hogy a szobor felállításáról szóló dokumentumot a Fővárosi Tanácstól június 2-án kapták kézhez, s igencsak igyekezniük kellett, hogy a helyreállítással kapcsolatosan minőségi munkát végezzenek. Ugyanis az emlékmű - a követség előli eltávolítása után - több mint három és fél évtizedig egy raktárban hányódott. Három évvel ezelőtt a budapesti amerikai nagykövetség kérésére - lévén rangos képzőművész jelentős műve - a Zugligeti úti amerikai rezidencia kertjében állították fel. Innen került mostani, s egyben eredeti helyére. (MTI)
1989. július 5., szerda 21:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|