|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Andrásfalvy Bertalannak
(OS)
|
1990. október 9., kedd - Tisztelt Miniszter Úr
Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Pallas Lap- és Könyvkiadó vezérigazgatója a Film Színház Muzsika című hetilap megjelenését azonnali hatállyal felfüggesztette. Egyik napról a másikra eltűnik egy olyan nagyhagyományú kulturális hetilap, amelyet 34. éve magukénak éreznek színészek, rendezők, filmesek, muzsikusok, táncosok és a kultúra iránt érdeklődő nagyközönség. Mindez történik azokban a napokban, amikor a magyar színjátszás 200. évfordulóját ünnepeljük. Az ünnep első megnyilvánulásának, a Színészkarneválnak életrehívója, egyik fő szervezője éppen a Film Színház Muzsika volt. Nemcsak egy színház bezárása, egy társulat felszámolása, színészek elbocsátása, de egy kulturális fórum megszüntetése is újabb lépés, amely a magyar kultúra további értékvesztéséhez vezet.
A művésztársadalom nevében tiltakozunk a kiadó méltatlan és közvetve bennünket is sújtó és megalázó döntése ellen. Reméljük, hogy a felfüggesztést nem a lap megszűnése, hanem mielőbbi újjászületése követi.
Budapest, 1990. október 5.
Aláírások: Ascher Tamás, Bálint András, Csiszár Imre, Dömölky János, Eck Imre, Eszenyi Enikő, Farkas Ferenc, Gali László, Garas Dezső, Gábor Miklós, Gregor József, Hegedüs Géza, Illés György, Kerényi Imre, Keveházi Gábor, Kincses Veronika, Koltay Lajos, Körmendi János, Lengyel György, Léner Péter, Maár Gyula, Mandel Quartet, Marton László, Márta István, Mensáros László, Miller Lajos, Moldován Stefánia, Novák Ferenc, Paál István, Polgár László, Presser Gábor, Ránki György, Simándy József, Simó Sándor, Sinkovits Imre, Székely Gábor, Szikora János, Szőke István, Taub János, Vass Éva, Zsámbéki Gábor (OS)
1990. október 9., kedd 17:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|