|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés alakuló ülése (11. rész)
|
A hosszúra nyúlt szünet után az elnöklő Kéri Kálmán bejelentette, hogy a mandátumvizsgáló bizottság befejezte munkáját. Ezt követően az elsőnek megválasztott öt képviselő megbízottja, Andrásfalvy Bertalan tett jelentést az Országgyűlésnek a korelnök és a korjegyzők megbízó levelének vizsgálatáról, megállapítva, hogy azok kifogástalanok. Javaslata alapján a Parlament Kéri Kálmán, valamint Deutsch Tamás, Glattfelder Béla, Szelényi Zsuzsa és Wachsler Tamás képviselőt korelnökké, illetve korjegyzővé mondta ki.
Kéri Kálmán beszámolt arról, hogy a korjegyzőkből és a korelnökből álló mandátumvizsgáló bizottság ellenőrizte a 379 képviselő megbízólevelét és a választási jegyzőkönyveket. Ennek alapján megállapította, hogy azok mindegyike megfelel a törvényben előírtaknak. Szelényi Zsuzsa korjegyző felolvasta a 379 képviselő nevét, majd a Parlament tagjai 349 igen szavazattal igazolt képviselőknek ismerték el társaikat. Ezután a képviselők letették az ünnepélyes esküt, amelynek szövegét Deutsch Tamás korjegyző olvasta.
Szavazással folytatódott az ülés: a felesküdött képviselők a Belügyminisztérium megbízott vezetőjének beszámolóját 332 igen, 1 nem, 7 tartózkodó szavazattal, valamint a választási bizottság előterjesztését 335 igen, 3 nem szavazattal és 17 tartázkodással elfogadták.
A korelnök bejelentette: a parlamenti pártok megalakították képviselőcsoportjaikat. A Magyar Demokrata Fórum Antall Józsefet, a Szabad Demokraták Szövetsége Tölgyessy Pétert, a Független Kisgazdapárt Torgyán Józsefet, az MSZP Pozsgay Imrét, a Fiatal Demokraták Szövetsége Orbán Viktort, a Kereszténydemokrata Néppárt Füzessy Tibort választotta a csoport vezetőjévé. A független képviselők megbízottja Fodor István lett. (folyt.köv.)
1990. május 2., szerda 13:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|