|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Elnéptelenedtek a magyar-jugoszláv határátkelők (2.rész)
|
A helyzetét érzékelteti, hogy Jugoszláviában jelenleg 1 liter tej 65 cent, 1 vekni (80 dekás) fehér kenyér 50 cent, 1 kg. Sertés vagy marhacomb 5 dollár, 1 kg szalámi 8-10 dollár. A tejtermékek pedig valóban igen drágák. Igy aztán nem véletlen, hogy még a belgrádi piacok is tele vannak a ,,feketézők,, által olcsón kínált magyar vajjal, margarinnal, sajttal, téli szalámival, stb.
A ,,200 dolláros rendelet,, életbe léptetésének egyik lényeges oka tehát a Jugoszlávia és a környező országok közötti nagy árkülönbség.
Aligha kétséges azonban az, hogy a legdöntőbb szerepet a dínár konvertibilitása körüli problémák játszák. A konvertibilis dínár árfolyamat a nyugatnémet márkához kötöttek. Hivatalosan 1 NSZK márka 7 dínárt ér. Az utóbbi hetekben már számos jugoszláv közgazdász és pénzügyi szakember is kifejtette azt a véleményét, hogy az árfolyam akkor lenne reális, ha 1 márkáért 12 dínárt fizetnének. Ezt a nézetet támasztja alá az a tény is, hogy a kelet-európai üzletelő turisták a jelenlegi hivatalos árfolyamnál 30 százalékkal magasabb árat adnak a Jugoszláviában vásárolt kemény valutakért. Ezért valóban elképzelhető, hogy sok jugoszláv állampolgár a hivatalos árfolyamon csak azért vált ki dínárért dollárt, vagy márkát, hogy utána nyomban felárral eladják. De azt senki sem tudja, hogy ilymódon mennyi keményvaluta kerül ki az országból ,,Kelet-Európába,,. (folyt.)
1990. április 26., csütörtök 13:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|