|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének
nyílt levele a Kormány elnökéhez (1. rész)
(OS)
|
1990. április 13., péntek -
Magyar Köztársaság Minisztertanácsa Németh Miklós miniszterelnök úrnak
Budapest
Tisztelt Miniszterelnök úr
A nemzeti és országos közgyűjtemények és közművelődési tevékenységek, intézmények működőképességének megtartása érdekében fordulunk Önhöz, kérve soron kívüli intézkedését.
Gyors és hatékony cselekvés nélkül ezen tevékenységek és a nemzeti értékeket őrző, gyarapító intézmények 1990. második félévében sorra fizetésképtelenné válnak, s kénytelenek lesznek kapuikat bezárni.
Az előzményekről annyit szükséges nyilvánosságra hoznunk, hogy már 1989. június 19-én eljuttattuk a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) tizennégy pontos indítványát Glatz Ferenc művelődési miniszternek, benne az új művelődési koncepció és új művelődésfinanszírozási rendszer megfogalmazásának szükségességéről szóló kezdeményezéssel. Ennek következtében megkezdett tárgyalásaink azonban - többszöri új indítványaink, konkrét javaslataink ellenére - nem vezettek eredményre. A Művelődési Minisztérium nem állt elő új közgyűjteményi és közművelődési koncepcióval, s - ennek hiányában - cselekvési tervvel sem. Időközben az 1990. évi költségvetési törvény tervezete elkészült, s benne nem szerepelt állami garancia a megnövekedett fenntartási költségek (dologi automatizmusok) és az egyéb területeken megadott 16 százalékos bérautomatizmus közgyűjteményi és közművelődési dolgozók számára történő biztosítására.
E tervezet ellen, több tízezer állampolgárral együtt, ismételten tiltakoztunk, mivel tudtuk, hogy a korábbi évek szűkmarkú pénzügyi politikája miatt, támogatások hiányában ezen intézmények belső tartalékaikat felhasználták már, s nincs költségvetési fedezet az 1990-es év növekvő működtetési- és bérköltségei finanszírozására. (folyt.köv.)
1990. április 13., péntek 17:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének
nyílt levele a Kormány elnökéhez (2. rész)
(OS)
|
Szakszervezetünk a megyei (fővárosi) tanácsok elnökeihez fordult, melynek eredményeként 17 megyében és a fővárosban biztosítottak bérfejlesztéshez támogatást a küzgyűjteményekben, küzművelődésben dolgozóknak. A működés megnövekedett kiadásait azonban csak a Fővárosi Tanács ellentételezte. A nemzeti, országos és a községi, valamint városi intézmények döntő többsége semmiféle támogatási többletet nem kapott.
Ezt látva az MM közvetlen fenntartásában működő nemzeti és országos kőzgyűjtemények, közművelődési intézmények főigazgatói a művelődési miniszter intézkedését kezdeményezték, azonban visszautasító válaszban volt részük.
A főigazgatóknak Stark Antal államtitkár válaszában arra hivatkozott, hogy a Művelődési Minisztériumnak nincs pénze az igényelt automatizmusok megadásához.
Ezért keltett megdöbbenést annak az 1,1 milliárd forintnak az ,,előkerülése,, , melyen a Művelődési Minisztérium alapítványokat hozott tető alá a napokban. Ez több, mint az az összeg, amelyből az ország valamennyi közgyűjteménye, közművelődési és művészeti intézménye dolgozói 16 százalékos bérautomatizmushoz juthattak volna.
Elfogadhatatlannak tartjuk a kialakult helyzetet, azt, hogy belső tartalékok hiánya miatt legjelentősebb kulturális intézményeink bezárjanak. Pénzügyi kormányzati nyomás hatására pedig nem járulunk hozzá az intézmények számának, a dolgozók létszámának csökkentéséhez. A nemzeti értékek és a munkavállalói érdekek védelme - amely nem kizárólagosan szakszervezetünk feladata - mindezt nem teszi lehetővé.
A leírtak miatt kezdeményezzük, hogy a kormány soron következő ülésén biztosítson fedezetet a nemzeti, országos intézmények részére mind az 1990. év második félévének működtetési kiadásaihoz, mind a 16 százalékos bérautomatizmus - januártól visszamenőleges - megadásához.
Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete Elnöksége
(OS)
1990. április 13., péntek 17:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|