|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Március 15. - 199O - Kossuth tér (2. rész)
|
A mostani márciusnak az a történelmi küldetése, hogy előkészítse ezt a rég várt önállóságot, majd végérvényesen megszilárdítsa azt.
Emlékeztetett arra, hogy hamarosan a nép küldöttei kezébe kerül a törvényhozási hatalom a szabad választások után. Sajnálattal szólt arról, hogy számos kedvezőtlen jel kíséri a választási küzdelmet. Míg 1848-ban a szellem embereire figyelt a nép, addig a mai hangadók már nem a Pilvaxból, hanem az új pártok irodáiból jönnek. Ennek a különbségnek látható bizonyítéka a mai szétszakadozó ünnepség is. ,,A zászlóerdők nyiladékai között a régi félelmek helyett ma a pártküzdelmek fojtogató füstje és mérgezett levegője terjeng. Bevallottan vagy bevallatlanul is egyetlen cél lebeg bizonyos küzdőcsoportok szemei előtt: minél ügyesebben kihasználni ezt az ünnepet is szavazatgyűjtésre, pártérdekből.,, A politika színpadán szereplőknek - hangoztatta - meg kell esküdniük, hogy feszültségteremtő vitáikban is a magyarság megerősítését akarják szolgálni. Ehhez azonban a lelki függetlenségnek meg kell előznie a politikait, hiszen a negyven év alatt csaknem teljesen tönkrevert, megroskasztott magyarságot is újjá kell éleszteni. Be kell bizonyítani a világnak, hogy a magyarság nem csak államvesztő nép tud lenni - mint volt a két világháború között -, hanem államépítő nemzet is. Csakis a személyiségét visszaszerzett nép tud felemelt fejjel élni, és együtt élni más népekkel a hazán belül és annak határain kívül.
A Független Kisgazdapárt nevében Vörös Vince pártelnök és Torgyán József, párt-főügyész szólt az ünneplő tömeghez. A két kisgazda-vezető érzelemtől átfűtött beszéde alatt párthíveik köréből gyakran hangzottak el a ,,Le a vörös bárókkal ,,, ,,Kommunista párt, fizesd meg a kárt ,, jelszavak.
Vörös Vince hangoztatta: az FKgP eljött, hogy fejet hajtson 1848. március 15-e hősei, mártírjai és az ország egész lakossága előtt. A Független Kisgazdapárt ezzel a főhajtással fejezi ki azt a megingathatatlan elhatározását, hogy méltó kíván lenni a márciusi hősökhöz és azok függetlenségi törekvéseihez. (folyt.köv.)
1990. március 15., csütörtök 17:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|