|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának közleménye (OS)
|
1989. december 12., kedd - A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai a tanács közgyűlése alkalmából továbbra is aggodalommal és fájdalommal kísérik figyelemmel a Romániában élő kisebbségek helyzetét, ezen belül különösképpen Tőkés László temesvári lelkész sorsának és szolgálatának alakulását. A tagegyházak gyülekezetei közbenjáró imádságaikban hordozzák a bátor, hitvalló lelkész tettét, amellyel nem szűnik meg - minden üldöztetés és jogtiprás ellenére sem - végezni az Evangélium hirdetését és a rászorulók pártolását. Az apostoli tanítás szerint: ,,Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét,, (zsidó 11:25). Az Ökumenikus Tanács közössége hálás, hogy tagegyházai saját világszervezeteikhez fordultak a kisebbségek ügyének napirenden tartása, különös képpen a Romániábán élő elnyomottakkal való közösségvállalás érdekében. Továbbra is kéri a magyarországi felekezeteket, hogy adják jelét szolidaritásuknak az életveszélyben lévő hitvalló lelkésszel, családjával, a presbitérummal és a gyülekezet minden tagjával. Ugyanakkor megemlékezik minden Romániában élő lelkészről és hívőről, akik az elnyomás miatti félelmben és rettegésben élnek. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Istennek ad hálát, hogy a romániai lelkészek nagy többsége - a legnehezebb körülmények között is - hirdeti az Evangéliumot, bizonyságot tesz Isten szeretetéről és békéltető munkájáról. Fontosnak tartja azt is, hogy az egyházak a világ minden részén értesüljenek az alapvető emberi és kisebbségi jogoknak Romániában való megsértéséről, hogy az egyházak könyörgéseikben hordozhassák ezt. Ezért folyamatosan tájékoztatni kívánja az Egyházak Világtanácsát, az Európai Egyházak Konferenciáját, valamint a felekezeti világszervezeteket, kérve őket, hogy a szervezeteikhez tartozó tagegyházak továbbra is tartsák napirenden az ügyet és informálják híveiket e fájdalmas és nyomasztó helyzetről. (OS)
1989. december 12., kedd 18:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|