|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az országos népszavazás hivatalos eredménye: 6.101 szavazattal győzött az IGEN
|
1989. november 29., szerda - Az országos népszavazás hivatalos végeredménye: az érvényesen szavazó polgárok 50.07 százaléka (2.151.926 állampolgár) voksolt IGEN-nel és 49.93 százaléka (2.145.825 álampolgár) szavazott NEM-mel arra a kérdésre, hogy csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására. A hivatalos végeredmény tehát - ha az adatokban némi eltérés mutatkozik is - megerősítette az előzetes eredményt, a ,,négy IGEN,, győzelmét. Erről az eredményről szerda este a Parlamentben adott tájékoztatást az Országos Választási Bizottság. A népszavazás eredményéről szóló jelentés tartalmazza azt is: vasárnap 4.541.077 állampolgár szavazott, ez a választásra jogosultak 58.03 százaléka. Az országos népszavazás érvényes és eredményes valamennyi kérdésben. A jelentésből az is kiderül, hogy az országban jelenleg 7.824.775 választásra jogosult állampolgárt tartanak nyilván. (MTI)
1989. november 29., szerda 17:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|