|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények rendezvényekről (OS)
|
1989. november 15., szerda - Az MSZP Vállalkozói Tagozata tájékoztatja tagjait, továbbá az érdeklődő magánvállalkozókat, kisiparosokat, kiskereskedőket, hogy 1989. november 19-én, vasárnap este 20 órai kezdettel találkozó lesz Pozsgay Imre és a vállalkozók között. Helyszín: Budapest, VII. ker. Wesselényi u. 73. (Kisiparosok Klubja) X X X Döntsön a nép Miről, hogyan, miért? Az SZDSZ által kezdeményezett népszavazás kérdéseiről rendez lakossági fórumot a Szabad Demokraták Szövetsége III. kerületi szervezete. Előadó:: dr. Tölgyessy Péter alkotmányjogász. A rendezvény színhelye: Budapest, III., San Marco u. 51. (Úttörőház). Időpont: 1989. november 22-én 18 órakor. X X X A Magyar Demokrata Fórum budai szervezetei összevont nagygyűlést rendeznek november 17-én 18 órakor, pénteken a MOM Művelődési Központban (XII. ker. Csörsz u. 18.). Bemutatkozik Für Lajos, az MDF köztársaságielnök-jelöltje. Meghívott szakértő dr. Balsai István, Bod Péter Ákos és dr. Debreczeni József. X X X ,,Szabadság, jólét, függetlenség,, címmel választási gyűlést rendeznek az V. kerületi pótválasztás előtt a szabaddemokraták, a kisgazdák, a szociáldemokraták és a fiatal demokraták november 19-én vasárnap délelőtt 10.30 órakor a Katona József színházban (V., Petőfi S. u. 6.). Beszélni fog: Petrasovics Anna, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, dr. Balla Éva, országgyűlési képviselő (SZDSZ), Dragon Pál, a Független Kisgazdapárt helyettes főtitkára, Vígh Mónika, a Fidesz választmányi tagja és közös képviselőjelöltünk: Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ). Közreműködik Koncz Zsuzsa, Kovács Kriszta, Kútvölgyi Erzsébet, Bródy János, Cserhalmi György és Fábry Péter. (OS)
1989. november 15., szerda 19:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|