|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF felhívása az ország valamennyi társadalmi, politikai, gazdasági és egyházi szervezetéhez (OS)
|
1989. szeptember 19., kedd - A hazai vérellátás kritikus helyzetbe került. A véradók számának jelentős csökkenése következtében a vér és a vérkészítmények alacsony mennyisége megoldhatatlan feladatok elé állítja az egészségügy számos területét. Szívműtétek, művesekezelések, szülészeti, hematológiai és a más egyéb szakterületek - melyek nagy mennyiségben használnak vért és vérkészítményeket - kerültek válságos helyzetbe. A mély politika-gazdasági válság társadalmi és erkölcsi kihatása következményeként az emberek passzívá váltak egymás iránti felelősségérzetükben, kapcsolataik meggyöngültek, meglazultak. Eluralkodott a bizalmatlanság és kilátástalanság. A véradás válsága egyik mélységesen tragikus tünete a társadalom szétesésének, közönyének, szükséges feloldása pedig eleme lehet a sajnálatosan széles körű passzivitás lazításának. Az eddigi vészjelzések, véradásra felszólító kérések, felhívások nem hoztak fordulatot. A krízis feloldására országos mozgalmat kell indítani új alapokon, más eszközökkel és módszerekkel. A Magyar Demokrata Fórum felhívja a társadalom valamennyi felelősen gondoldó tagját és szervezetét, hogy politikai és felekezeti hovatartozásán felülemelkedve ezt a mozgalmat tevékenyen támogassa. A kezdeményezők összeállították az ezzel kapcsolatos teendőket, azok sorrendjét, és azt javaslati jelleggel az országos társadalmi szerveknek és érdeklődőknek megküldik. Mindenekelőtt körültekintően fel kell tárni a véradók tartózkodásának okait. Véleményünk szerint ezek a következők: az általános társadalmi bizalmatlanság és rossz közérzet, a kedvezmények csökkenése, illetve megszűnése (munkaidő-kedvezmény, a véradásra 4 órát számolva átlagbér fizetésének elmaradása), az AIDS-től való félelem, tájékozatlanság a honvédségi és az esetleges külföldi felhasználást illetőleg. A felvilágosítás a szakemberek bevonásával történik, a sajtó, a telekommunikáció igénybevételével. Ajánlásokat várunk a kampányszerű és folyamatos propaganda hatékony megszervezésére. Kérjük a kijelölt összekötők nevét, címét közöljék a szervezőkkel: MDF XIII. kerületi szervezete, Pelyhe László, tel.: 1495-212, 1295-745. (OS)
1989. szeptember 19., kedd 16:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|