|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
NDK-távlatok - Lipcséből nézve (1.rész)
|
1989. szeptember 7. csütörtök (MTI-Panoráma)
A legutóbbi lipcsei vásárokhoz kapcsolódó belvárosi tüntetések újkeletű hagyománnyá kezdenek válni a szászországi vásárvárosban. Nem kell különösebb tehetség annak megjósolásához, hogy a fél esztendő múlva esedékes tavaszi vásár első munkanapján ismét tüntetők kórusban kiabált jelszavaitól lesz hangos a Grimmaische strasse és környéke. A hétfői megmozduláson két áramlat volt megfigyelhető. Az egyik csoport szólás- és sajtószabadságot, ,,nyitott országot szabad embereknek,, továbbá ,,tömeges menekülés helyett utazási lehetőségeket,, követelt transzparensein. A tömeg másik fele részvétlenül figyelte, miként esnek neki a civilruhás állambiztonsági emberek (20-30 év közötti, jóltáplált legények) a menet élén haladóknak, s tépik ki kezükből a feliratokat, teperik le a földre az ellenszegülni próbálókat. Egy másik csoport később háborítatlanul vonulhatott a belvárostól a lipcsei főpályaudvarhoz, ahol ,,szabadjegyet Giessenbe ,, követeléssel adták mindenki tudtára, hogy az NSZK-ba akarnak távozni. (Giessen az NDK-ból áttelepültek ideiglenes gyűjtőtábora az NSZK-ban.) A szerdai Junge Welt kommentárja - mintegy a hazafias érzelmekre apellálva - kizárólag a belső változásokat sürgető tüntetőkről emlékezett meg. A berlini fal lebontását és új, kommunisták nélküli kormány létrehozását szorgalmazó követeléseiket ,,politikai huliganizmusnak,, s az NDK-beli törvények megsértésének minősítette, egyúttal lelkesen tapsolt a kiméletlenül fellépő ávósok ,,határozott cselekvésének,,. A Staatssicherheit (Állambiztonság) emberei - akik átfogó hálózatuk révén maguk is jó előre tudomást szereztek a hétfő délutánra tervezett lipcsei megmozdulásról - nem véletlenül hagyták békén a kivándorolni akarók kórusát, miközben percekkel korábban villámgyors mozdulatokkal tépték el a belső változásokat, nagyobb szabadságot követelő transzparenseket. Az NDK illetékesei a jelek szerint beletörődtek abba, hogy a lakosság egy része ,,odaát,, szeretné folytatni az életét. A kivándorlási kérelmek elbírálása ugyan többnyire vontatottan halad (egyes kérelmezők öt-hat évi várakozás után kapnak zöld jelzést) - ám azoktól sikerül íly módon megszabadulnia a szocialista német államnak, az legalább nem terjeszti többé az elegédetlenséget ismerősei és munkatársai körében.(folyt.)
1989. szeptember 7., csütörtök 10:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|