|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
NDK-menekültek - osztrák sajtó (2.rész)
|
A tekintélyes bécsi független lap, a Die Presse kommentárja rámutat: el lehet hinni, hogy a magyar politika az NDK-menekültek kérdésének megoldására törekszik. Csakhogy e megoldás tovább várat magára, s az először felbátorított és most táborokban várakozó menekültek aligha tesznek különbséget: mindenkit felelősnek tartanak, akik szerintük megoldhatnák problémájukat. Semmi kétség, hogy ezrek lesznek közöttük, akik akkor sem térnek vissza hazájukba, ha a tömeges kiutaztatás elmarad - vélekedik a Die Presse. Több osztrák lap szerint a Magyarországon levő NDK-beli menekültek elbizonytalanodása miatt azzal lehet számolni, hogy ismét növekszik a magyar-osztrák határ illegális átlépésére vállalkozók száma. A Bécsben közzétett újabb adatok erre látszanak utalni: keddre virradóra tizenkét menekült szökött Magyarországról Burgenlandba, szerdára virradóra viszont már harmincan érkeztek ily módon Ausztria e keleti tartományába. A burgenlandi Vöröskereszt szervezet változtalanul készenlétben áll a várt nagyobb menekülthullám fogadására is. Szerdán javasolta, hogy az osztrák Vöröskereszt-központ küldjön Magyarországra hivatalos megfigyelőt a további várható fejleményekről való pontosabb tájékozódás és a jobb felkészülés céljából. +++
1989. szeptember 6., szerda 18:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|