|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Háromoldalú politikai tárgyalások (2. rész)
|
A szakbizottság ezzel kapcsolatos munkáját Tóth András (MSZMP) ismertette. Elöljáróban elmondta, hogy a bizottság modellezte a középszinten már konszenzussal jóváhagyott kétfordulós választási rendszert, amelynek lényege, hogy egyenlő arányban oszlanak el majd a mandátumok az egyéni választókerületekben és a megyei listákon, továbbá kontingenst hagy a töredékszavazatok visszaszámlálására. A modellezés során kiderült, hogy a kis megyékben keletkezhetnek aránytalanságok. Ennek kiküszöbölésére az alapelemeket - érintetlenül hagyva a bizottság ajánlotta a kompenzációra fenntartott helyek számának növelését. Ennek fényében a Parlament létszáma az eredetileg szereplő 350-ről 374 fősre nőne. A mandátumok közül 152 egyéni választókerületekben, 152 megyei, fővárosi listán dőlne el, 70 mandátumot pedig meghagynának a töredékszavazatok összeszámlálása után arányos szétosztásra. Ezzel a kis módosítással megszüntethetők a rendszer aránytalanságai. A bizottság ugyancsak kidolgozta a megyei listán, illetőleg az országos kompenzációs listán való indulás feltételeit. Ennek értelmében megyei listát a párt állíthat, amely a megyében az egyéni választókörzetek 25 százalékában indított jelöltet. Az országos kompenzációs listán való részvétel feltétele hét megyei lista állítása. Ezt követően a jelöltállítás kérdéseit vitatták meg. A bizottság eredetileg azt indítványozta, hogy a törvényjavaslatban két vázlatot kellene a Parlament elé terjeszteni. Ezek egyike azt tartalmazná, hogy jelöltet pártok és állampolgárok állíthatnak. Ezt a másik verzió kibővítené a társadalmi szervezetek és mozgalmak jelöltállítási lehetőségével. Az erről folytatott vitában az Ellenzéki Kerekasztal képviselői kifejtették, hogy továbbra is szilárd véleményük a korporációs parlamenti szisztéma alkalmazásának elvetése. Ezzel kapcsolatban rámutattak: listán csak azok a szervezetek állíthassanak jelöltet, amelyek vállalják a pártokra vonatkozó majdani jogszabályi kritériumokat. Így eleget tesznek az olyan követelményeknek, mint a vagyon átvilágíthatósága, illetőleg a zárt tagság. E feltételek esetén az EKA nem látja akadályát annak, hogy szervezetek is indulhassanak a listán. Ugyanakkor megjegyezték, hogy továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy az ilyen feltételeknek eleget tenni nem tudó szervezetek - például a munkahelyeken működő érdekvédelmi szervezetek - egyéni indulókat támogassanak. Az elmondottakra hivatkozva az EKA úgy foglalt állást, hogy nem lenne célszerű a törvényjavaslatban kétféle változatot a parlament elé terjeszteni. (folyt.köv.)
1989. szeptember 6., szerda 18:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|