|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Krassó-nyilatkozat a magyar közvéleményről
|
London, 1989. augusztus 27. (BBC, Késő esti panoráma) - Krassó György, a Magyar Október Párt alapító tagja tegnap este érkezett Londonba. Aziránt érdeklődtem tőle, milyen magatartást tanúsít a lakosság a politikai élettel szemben. Mindenekelőtt azt kérdeztem meg, hogyan reagáltak Magyarországon a lengyel fejleményekre. Arra, hogy megszűnt a kommunista párt monopóliuma, és hogy nem kommunista miniszterelnök került a lengyel kormány élére. - Ehhez azért el kell mondani, hogy a magyar lakosság többsége az ebben az értelemben nem politizál. Tehát nem kíséri figyelemmel nap mint nap a nemzetközi politikai fejleményeket, és nem gondolnám, hogy a lengyelországi legújabb változásokra valami különlegesen heves módon reagálna. De gondolom, hogy aki újságot olvas, az azért ezt megelégedéssel nyugtázza, hogy végül sok év után egy kelet-közép-eeurópai országban is elkövetkezhetett az, hogy ne kommunista legyen a kormányfő. Ami most a politizáló elitet illeti, ami néhány tízezer emberre tehető, azok persze feszülten figyelemmel kísérik a lengyel fejleményeket, hiszen egy kicsit a lengyelországi változásokból kiolvassák a magyarországi lehetséges változások menetét is, jóllehet a két ország között nagyon sok az eltérés is, de nagyon sok a hasonlóság is. Ennek örültek, de ugyanakkor sokan kritizálták a Szolidaritásnak az elmúlt hetekben való kicsit tétova magatartását, különösen ami a szavazás utáni visszaállítási kísérletét jelentette a kerekasztalon való megegyezéseknek. Egyáltalában a lengyelországi választások eredménye úgy tűnik, hogy a magyar kerekasztal-tárgyalásokba vetett bizalmat is kissé aláássa, mint ahogy sok más kérdés is problematikussá vált a Kerekasztal utolsó tájékoztatásai nyomán. (folyt.)
1989. augusztus 27., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|