|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Antall József az MDF feladatairól
|
1989. október 22., vasárnap - A Magyar Demokrata Fórum legfontosabb feladata, hogy tovább növelje szervezettségét. Az MDF szervezett működéséhez elengedhetetlen, hogy kialakuljon a harmonikus munkamegosztás az elnökségen belül, megszerveződjék az MDF központjának hivatali apparátusa, amely képes hatékony kapcsolatot tartani a helyi csoportokkal - nyilatkozta Antall József, az MDF elnöke megválasztását követően az MTI munkatársának.
Antall József szerint a háromnapos tanácskozáson született eredmények megfelelő alapot teremtenek az MDF továbblépéséhez, ám csak a következő időszak alapján lehet végérvényesen megítélni, hogy mennyire végzett eredményes munkát a második országos gyűlés. A választási felkészülésről és esélyekről szólva Antall József kifejtette: a választásokig hátralévő hónapokban az MDF-nek megfelelően fel kell készülnie, meg kell szerveznie a megfelelő politikus- és szakembergárdát. Úgy vélte: a Magyar Demokrata Fórum nem áll rosszul szellemi kapacitásban, csak sokszor szinte nem is tudják, hogy a több mint 20 ezres tagságon belül mennyi tehetséges és kiváló képességű ember van, mert ők szerényen félrehúzódva ,,még meg se mutatták magukat,,. Mindehhez hozzátette, hogy egy olyan politikai szervezetnek, amely az elmúlt két évben alakult ki és nem volt alkalma kipróbálni a hatalomban való részvételt, sőt még az aktív professzionalista politikai működést sem, nem lehet máról holnapra felmutatnia egy kész árnyékkormányt, mint ez nyugat-európai parlamenti ellenzéki pártoknál szokás. Az MDF-nek szinte elölről kell kezdeni, de lesznek olyan emberei, akik alkalmasaknak mutatkoznak a politizálásra a többpártrendszerű demokráciában. Azt pedig a választások döntik el, hogy a Magyar Demokrata Fórum milyen mértékben vehet részt a kormányzásban, illetőleg ha a kormányzás feltételei nem olyanok, hogy erre az MDF vállalkozni akarna, akkor elvben az ellenzékben maradás lehetőségét is fenn kell tartania. Tehát a Magyar Demokrata Fórumnak nem kell a mindenáron való kormányzás álláspontjára helyezkednie, de a célja mégiscsak az lehet, hogy a kormányzásban részt véve, az ország érdekében mindazt megtegye, ami a választók közvetlen akaratának képviselőjeként kötelessége - mondotta az MDF elnöke. (MTI)
1989. október 22., vasárnap 14:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|