|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal sajtóértekezlete (3. rész)
|
Arra a kérdésre, hogy ha a háromoldalú megbeszéléseken nem sikerül megegyezni a tárgyalások nyilvánosságáról, mit tesz az Ellenzéki Kerekasztal, az EKA képviselői leszögezték: emiatt nem fogják megszakítani a tárgyalásokat. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a megbeszélésekről tájékoztatást adó tévéműsor végül is létrejön, és elkezdődik majd a képernyőn a pártok bemutatása is. Ugyanígy remélik, hogy mihamarabb fel lehet állítani a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságát is, amely a három oldal konszenzusának tekintélyével felruházva végezheti feladatát. Ezt követően bejelentették, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ismét bekapcsolódik az EKA munkájába, mert megoldódott az a probléma, amely a szociáldemokraták részvételével ideiglenes felfüggesztését okozta. Antall József a háromoldalú tárgyalások menetéről szóló tájékoztatójában leszögezte: a megbeszélések a jövő héten olyan szakaszba érkeznek, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a középszintű tárgyalásokon sikerül előrelépni. Ugyanakkor utalt arra, hogy olyan sarkalatos kérdésekben kell megegyezésre jutni, amelyek horderejüknél fogva egyik fél számára sem teszik könnyűvé a tárgyalásokat. Éppen ezért senki sem csodálkozhat azon, hogy a demokratikus átalakulás körülményei között a rendkívül fajsúlyos kérdésekben (például választói jog, köztársasági elnöki intézmény, a pártok kivonulása a munkahelyekről, a hadsereg depolitizálása) nézetkülönbségek, illetőleg ellentmondások merülnek fel nemcsak a három oldal között, hanem az EKA-n belül is. Szólt arról, hogy a köztársasági elnöki intézmény kérdése az elmúlt hetekben nagy hangsúlyt kapott. Az ezzel összefüggésben a napokban elhangzott megnyilatkozásokkal kapcsolatban leszögezte: pressziónak az Ellenzéki Kerekasztal nem engedhet. Antall József rámutatott: Kilényi Géza megnyilatkozása, amelyet mint igazságügyminiszter-helyettes és az MSZMP tárgyalódelegációjának tagja tett, rendkívül szerencsétlen volt. Annál is inkább, mert Kilényi Géza a háromoldalú tárgyalások keretében felállított jószolgálati bizottságnak is tagja. Éppen ezért nyilatkozatát az EKA visszautasította. Ugyanakkor a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott nyilatkozatot az Ellenzéki Kerekasztal úgy értelmezi, hogy a kormány lényegében korrigálta Kilényi Géza kijelentését, és Pozsgay Imre megnyilatkozásához hasonlóan a kormány álláspontja is elhatárolódást jelent tőle. Hasonlóképpen mértéktartást tükröz a Demisz bejelentése, miszerint az aláírásgyűjtést folytatja, de az aláírásokat nem kívánja idő előtt felhasználni. (folyt.köv.)
1989. augusztus 18., péntek 18:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|