|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás az újonnan megalakuló kormányhoz
"A Természetvédők Szövetsége
aggodalommal olvasta az MTI április 23-án kiadott közleményében
annak a Baranya megyei tanácstagnak a szavait, aki elkeseredetten
javasolta: lakoltassák ki a veszélyes hulladékokkal terhelt
falvakat, mert jelenleg ez a megoldás látszik a legolcsóbbnak. A
szövetség megítélése szerint ha a ma még szokásos módon folytatódik
az ország környezetvédelmi gondjainak a megoldása, akkor az egész
ország kiürítése is valóban olcsóbb lesz, mint a termelés okozta
környezeti veszélyek elhárítása.
"
SZER, Magyar híradó:
Mit ad át az állambiztonsági szolgálat?
"A Belügyminisztérium a közeljövőben nyugati gépkocsikat
vásárol.
Jelenlegi kocsiállományuk öreg, elavult. 1.300 darabot kellene
az idén leselejtezni, pénzük - Ladában mérve - 760 darabra van, és a
Merkur összesen 380-at igazolt vissza. Ezért úgy határoztak, részben
saját költségvetésük terhére, részben az átszervezés miatt
felszabadult épületeik eladásából - például a III/3-as épület - 3 év
alatt háromezer darab nyugati gépkocsit vásárolnak. Rövidesen
megjelenik a tender kiírás egy nagy külkereskedelmi vállalatunkon
keresztül, de máris sok ajánlatot kaptak például a Fordtól is. Nagy
esélye - talán legnagyobb esélye - a Toyotának van, mely a
mentőtender megnyerésével egy szerelőparkot, egy technikai hátteret
is telepít Magyarországra.
"
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP városi pártértekezlet Zalaegerszegen - Pozsgay Imre (1. rész)
|
1989. szeptember 9., szombat - Városi pártértekezletet tartott az MSZMP szombaton Zalaegerszegen. Több mint 6 ezer kommunista képviseletében 219 választott és 32 delegált küldött vett részt a tanácskozáson. Elsőként Lendvai Miklós első titkár elemezte a tavalyi országos pártértekezlet óta a megyeszékhelyen és környékén kialakult politikai és gazdasági helyzetet. Az elhangzottakról, a programtervezetről, valamint szervezeti és személyi kérdésekről hosszú vitát folytattak. Ennek során felszólalt Pozsgay Imre, az MSZMP elnökségi tagja is, aki a többi között kijelentette: ,,Az itt is tapasztalt tisztulási szándék biztatás arra, hogy sorsdöntő kongresszust tudunk csinálni közösen október elején. Mert az nagy baj lenne, ha ez nem lenne sorsdöntő kongresszus. Akkor ugyanis mások döntenek rólunk, és valóban nem állnánk meg a nemzet előtt,,.
,,A vitában már eddig is többen felvetették, hogy kinek a pártja legyünk,, - mondta a továbbiakban az MSZMP elnökségi tagja. ,,Nos, szeretném hangsúlyozni, hogy más dolog, amikor egy párt megszervezi önnön bázisát, és megint más, hogy kinek akar szolgálni. Márpedig ezt az utóbbit nem lehet másként meghatározni, csak az egész népre, a nemzetre apellálva,,. A tanácskozáson is elhangzott kritikákra válaszolva úgy vélekedett, hogy a párt jelenlegi felső vezetőit sokféle felelősség terheli. De - hangsúlyozta - nem az elmúlt harminc esztendő, hanem a legutóbbi, valamivel több mint egy év hibáiért és tévedéseiért. A párton belüli állítólagos hatalmi harcról azt mondta, hogy fél ettől a kifejezéstől. Ennek emlegetése ugyanis a pártegységre való kacsintást jelenti, egy előnyszerzési manővert egyik vagy másik áramlat küzdelmében. Hiszen - magyarázta - annak, akire rásütik a bélyeget, hogy hatalmi harcot folytat, be kell fognia a száját. Ezt azonban nem akarhatjuk. Igenis szükség van az áramlatok közötti tisztázó vitákra, mert ezek nélkül - idézte Engelst - hiába van egy pártnak akár milliónyi tagja, az nem más, csak egy szekta. A kongresszus esélyeit elemezve rámutatott: ,,Megtörténhet, hogy a tisztázás nem megy végbe. Helyette széles alapú kompromisszum születik, s együtt maradunk, mert úgy melegszünk és magunknak nagyon jók vagyunk. Ennek azonban könnyen az lehet a következménye, hogy egy 700 ezres pártot 8-10 ezres politikai szervezetek megvernek a választásokon. (folyt. köv.)
1989. szeptember 9., szombat 15:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZMP városi pártértekezlet Zalaegerszegen - Pozsgay Imre (2. rész)
|
Külön is szólt a július végi Zala megyei pártértekezlet általa meggyőződéssel támogatott kezdeményezéseiről, amelyek - úgymond - ,,a párt egésze számára tanulságosak lehetnek,,. Kitért a szeptember 16-án Zalaegerszegen esedékes időközi országgyűlési választásokra is, és arra kérte a szavazó párttagokat, hogy a közvéleményt is erre biztatva, egységesen álljanak ki a ,,népért, nemzetért,, választási szövetség jelöltje, az MSZMP-tag Györffy István mellett. Végül - megköszönve a számára jóleső gesztust - azzal a kéréssel fordult a pártértekezlet küldötteihez, hogy miután Kecskeméten már megválasztották, ne jelöljék Zalaegerszeg kongresszusi küldöttének. A késő estébe nyúló vita miatt a 36 tagú egytestületes pártbizottság tagjainak, tisztségviselőinek, valamint a város kongresszusi küldötteinek megválasztására csak az éjszakai órákban kerül sor. x x x Reagálás Václav Havel levelére ------------------------------ Az MTI és a Népszabadság Zala megyei tudósítója szombaton délelőtt az MSZMP zalaegerszegi városi pártértekezletének szünetében megkérdezték Pozsgay Imrétől, hogy miként reagál Václav Havelnek Tadeusz Mazowieczki lengyel kormányfőhöz és a hozzá intézett nyílt levélre. Az MSZMP elnökségi tagja a következőket mondta: ,,Szíven ütött a levél. Személyes hangja, a megszólítás, a párhuzamok nagyon elgondolkodtatnak. Aludnom kell rá egyet. Állítólag már a péntek esti híradásokban megjelent, én éjfélig dolgoztam, így nem tudtam róla. A ma reggeli Magyar Nemzetben olvastam. Ha valóban olyan okok miatt - amelyeket Václav Havel említ - tartóztattak le embereket Csehszlovákiában, akkor ez aggodalomra ad okot, riaszt engem is. De hiszek abban, hogy itt a józanság erősebb lesz, és politikai szabadságaik jegyében védhetik álláspontjukat, és nem ügyészi felügyelet mellett.,, - Miként érintette önt, hogy Václav Havel Mazowieczkinek és Pozsgay Imrének egyszerre írt levelet? - ,,Megnyugtatott, mert ezzel egy újfajta kelet-közép-európai összefogásnak a képét is felvázolja. Vagyis: reformkommunisták, a szolidaritás és egyéb másként gondolkodó emberek gyűlölséget és és erőszakot kizárva egy új közösséget hozhatnak létre ebben a térségben.,, (MTI)
1989. szeptember 9., szombat 15:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|