|
|
|
|
Pártvezetők az SZDP és a szakszervezetek viszonyáról -
sajtótájékoztató (2. rész)
|
1990. árpilis 25., szerda - A Magyarországi Szociáldemokrata
Párt Szakszervezeti Tömörülésének az a szándéka, hogy erősítsék a
szociáldemokraták és a SZOT utódszervezeteinek kapcsolatát, eltér a
párt hivatalos szakszervezeti politikájától - szögezte le az SZDP
vezetése nevében Petrasovits Anna pártelnök azon a szerdai
sajtótalálkozón, amelyen a párt választási szerepléséről és jövőbeni
elképzeléseiről volt szó. A pártvezetés válasza erre a
kezdeményezésre: változatlanul érvényesnek tekintik a választmány
szombati határozatát, amely felfüggeszti kapcsolataikat a régebben a
SZOT-hoz, ma pedig a szakszervezeti szövetséghez tartozó ágazati
szakszervezetekkel.
A kérdésről a párt több vezetője is kifejtette véleményét. Eszerint a legsúlyosabb politikai hiba volt felvenni a kapcsolatot az ágazati szakszervezetekkel, s választási kudarcuk fő okát is ebben az elhibázott szakszervezeti politikában látták. A kapcsolatfelvétel idején úgy gondolták, hogy ahol munkásérdek van, ott a pártnak is jelen kell lennie. Időközben azonban azt tapasztalták, hogy a szakszervezetek már a jelőltállításnál sem támogatták a pártot, sőt több kísérletüket meghiúsították, hogy eljussanak a gyárak, üzemek dolgozóihoz, s megakadályozták, hogy közös szakszervezeti-szociáldemokrata gyűléseket szervezzenek. A sajtótájékoztatán az is elhangzott, hogy a kapcsolatfelvételre testületi felhatalmazás nélkül került sor, olyan személyek inspirációjára, akik túlzottan a baloldal felé kívánták közelíteni a pártot. Mindezek, s a hagyományos szakszervezetektől elszakadni kívánó dolgozói jelzések alapján, nemcsak testületi, de a párton belül több csoporttól származó kezdeményezésre született meg az a határozat, amely felfüggeszti a párt kapcsolatait, az ágazati szakszervezetekkel.
Mind mondták, ez nem azt jelenti, hogy a szociáldemokraták elszakadtak volna a szakszervezeti mozgalom egészétől, hiszen támogatják a dolgozók önszerveződésével létrejött szakszervezeteket és a munkástanácsokat. (folyt. köv.)
1990. április 25., szerda 18:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Pártvezetők az SZDP és a szakszervezetek viszonyáról -
sajtótéjékoztató (2. rész)
|
A hagyományos értelemben vett szakszervezetekkel az együttműködést akkor látják helyreállíthatónak - de akkor teljes mellszélességgel -, ha az új kormányzat lépései nyomán a munkahelyi vezetők személyében olyan változás lesz, hogy csökken a dolgozókra gyakorolt nyomás, és szabadon, félelem nélküli légkörben választhatják meg szakszervezeti vezetőjüket, a szakszervezeti szerveződés módját.
A pártvezetők ugyanakkor azt is elismerték: választási kudarcuk oka abban is keresendő, hogy az emberek nem ismerték programjukat, választási kampányuk sem volt szerencsésnek mondható. A parlamentbe bejutott, és most szociáldemokrata értékek felé is törekvő pártok befolyása miatt azonban nem féltik létüket, s úgy vélik, hogy belső poblémáik sem veszélyeztetik azt. Szerintük erre alapot ad százéves múltjuk, valamint az az öntisztulási folyamat, amely három hete már megkezdődött a pártban. A parlamenti pártok közül az SZDSZ-szel és a FIDESZ-szel tudnának együttműködést elképzelni, azon az alapon, hogy mindhárman az emberi jogokokat, a polgári szabadságot tűzték zászlajukra. A Szociáldemokrata Párt ugyanakkor elzárkózik minden baloldali egységtől, blokktól, mert azok a történelmi tapasztalatok szerint kommunista vezetésűek.
Az MTI azzal kapcsolatos kérdésére, miszerint a párt Szakszervezeti Tömörülése és több megyei szervezete rendkívüli kongresszust javasol a párt irányvonalának meghatározására, Petrasovits Anna kifejtette: több érv szól a rendkívüli kongresszus megtartása ellen, mint mellette, s mivel pozitív folyamatok kezdődtek meg az SZDP-ben, most szükségtelen lenne a párt életét megzavarni. A kérdésben a végső döntést azonban majd a választmány hozza meg, amely két hét múlva tartja következő ülését.
A találkozón szóba került Szilágyi Gábor, volt külügyi titkár gépkocsija feltörésének ügye is. Ezzel kapcsolatban elhangzott: a pártvezetés a lemondott titkárt felszólította a külügyi tevékenységével kapcsolatos iratok átadására, de Szilágyi Gábor arra nem volt hajlandó, s a kérdéses papírokat a párt tulajdonában lévő - és nem saját - gépkocsiján, valamint a párt egy másik járművén elszállította a székházból. Az esetről értesülve többen a gépkocsik nyomába eredtek. (folyt.köv.)
1990. április 25., szerda 18:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Pártvezetők az SZDP és a szakszervezetek viszonyáról -
sajtótéjékoztató (3. rész)
|
Miután megtalálták azokat, Szilágyi Gábor az újbóli felszólítás ellenére sem volt hajlandó átadni az iratokat, s mivel az ügybe a rendőrség sem volt hajlandó beavatkozni, a helyszínen tartozkodó vezetőségi tagok felnyitották a párt tulajdonát képező autót és a dokumentumok egy részét visszavették. Az iratok nagyobbik hányada azonban még mindig a volt külügyi titkárnál, vagy ki tudja melyik más pártnál van - tették hozzá. Elmondták azt is, hogy a párt külügyi tevékenységét új vágányra állította, s ennek során igen érdekes információkhoz jutottak, de hogy mik voltak azok, arról nem nyilatkoztak. (MTI)
1990. április 25., szerda 18:56
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|