|
|
|
|
Jimmy Carter Szíriában
|
Eszes Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1990. március 14. szerda (MTI-tud) - A közel-keleti
körúton tartózkodó Jimmy Carter, az Egyesült Államok volt elnöke
szerdán Kairóból tovább utazott Damaszkuszba, ahol a szír vezetőknél
a legújabb közel-keleti fejleményekről tájékozódik. A program
szerint fogadja őt Háfez Asszad szír elnök, valamint Faruk as-Saraa
külügyminiszter is; damaszkuszi jelzés szerint ,,fontos kérdések
hasznos megvitatásának,, tekintik az egyébként magánjellegűnek
nyilvánított Carter-látogatást. Jimmy Carter a héten még tovább
utazik Jordániába, majd onnan Izraelbe.
Egyiptom elnöke, Hoszni Mubarak kedden fogadta Cartert, akinek központi szerepe volt az egykori Camp David-i megállapodások létrejöttében. E találkozóról semmiféle hivatalos tájékoztató nem hangzott el, csupán annyi, hogy a közel-Keleten kívül Afrika problémái is napirenden voltak. Utóbb az amerikai politikus újságírókkal közölte, hogy körútja során PFSZ-vezetőkkel is találkozni fog. Az izraeli bevándorlási hullámmal kapcsolatban kijelentette: a Szovjetunióban élő zsidóknak is joguk van a jobb élethez, ahhoz, hogy választásuk szerinti országba telepedjenek át. ,,De egyetértek Bush elnökkel és más amerikai vezetőkkel abban, hogy a Szovjetunióból Izraelbe érkező zsidók nem telepedhetnek le a megszállt területeken; ez illegális és egyúttal aláássa a térség békéjét,, - mondotta. +++
1990. március 14., szerda 11:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|