|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A pápai látogatás
"A pápa, aki
Csehszlovákiában tartózkodik, bejelentette, hogy rendkívüli püspöki
szinódust hív egybe a kommunizmus bukása után kialakuló európai
helyzet áttekintésére. A Szentatya ezekben az órákban misét celebrál
(sic
) Pozsonyban, ahonnan az előkészületekről jelentette Kovács
Ágnes:
Az előkészületek óriásiak, a zászlók és a pápai fényképek
elárasztották a várost. A mise helyét csak gyalog és az ide kijelölt
autóbuszokon lehet megközelíteni. Sajnos az időjárás nem kedvez,
mert tegnap délutántól ma reggelig egyfolytában esik az eső, mégis
körülbelül egymillió emberre számítanak. Rengeteg az osztrák és az
olasz autós.
Az előkészületek szokatlanul rövidek voltak, és ebből egyesek
arra következtetnek, hogy a pápa gyors látogatása az idős Tomasek
bíboros tiszteletének szól. Az utódlás kérdéséről valószínűleg nem
esik majd szó, de a Hável elnökkel folytatott tárgyalások végre
tiszta helyzetet teremtenek az invesztitúra és az egyházi jelen
tekintetében."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél a katonai főügyésznek (1. rész)
(OS)
|
1990. január 7., vasárnap - Tisztelt Főügyész Úr
1990. január 5-én a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége feljelentést tettünk ismeretlen tettesek ellen. A feljelentést a Fővárosi Főügyész Úrnak személyesen adtuk át. A fővárosi főügyész a feljelentést illetékességi okokból Önhöz tette át.
A Magyar Televizió híradása szerint Ön az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a feljelentés kiegészítését fogja kérni a feljelentőktől, tehát a Fiatal Demokraták Szövetségétől és a Szabad Demokraták Szövetségétől. Ön előtt is ismretes, hogy Németh Miklós úr, a Minisztertanács elnöke felkérte a Legfőbb Ügyészt arra, hogy a feljelentéssel kapcsolatos vizsgálatot soron kívül folytassa le. A vizsgálat gyors és hatékony lefolytatása érdekében nem várjuk meg, mig Ön a feljelentést aláíró szervezetekhez fordul a feljelentés kiegészítése érdekében, hanem az MTI-nek adott nyilatkozata alapján adjuk meg az ezzel kapcsolatos álláspontunkat.
A Büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 126. paragrafus (1) bekezdése értelmében a feljelentés beérkezésétől számított három napon belül a nyomozás megtagadásáról vagy elrendeléséről kell határozni. Mindebből következik, hogy ha nem állnak fenn a nyomozás megtagadásának a 127. paragrafusban foglalt feltételei, a nyomozást el kell rendelni. A feljelentésünkből, az ahhoz csatolt mellékletből kétséget kizáróan meg lehet állapítani büncselekmény elkövetésének alapos gyanúját. Nincs semmilyen ok tehát arra, hogy a nyomozó hatóság a feljelentés kiegészítése iránt intézkedjék.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a nyomozás lefolytatása a nyomozó hatóság feldata. Ebből következik, hogy a bizonyítási eszközökről is a nyomozó hatóságoknak kell gondoskodniuk. A feljelentés alapjául szolgáló tényállás bizonyítékai, a telefonlehallgatások, a levélfelbontások eredményét tartalmazó íratok a Belügyminisztériumban vannak. Az átadott okiratok elégségesek a bűncselekmény alapos gyanújának a megállapítására, amely alapján a nyomozás elrendelhető. Ha tehát a nyomozóhatáság azt állítja, hogy a nyomozás elrendeléséhez a feljelentők rendelkezésére álló iratokra van szükség és nem a Belügyminisztisztériumban fellelhető iratokra, akkor ebből azt a következtetést vagyunk kénytelenek levonni, hogy a nyomozó hatóság nem a feljelentésben ismertetett ügyben kíván nyomozást folytatni, hanem abban, hogy a feljelentő szervezetek hogyan jutottak a nyilvánosságra hozott okiratok birtokába. (folyt.köv.)
1990. január 7., vasárnap 19:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|