|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tiltakozik a szabolcsi cigányszövetség
"Kijelentjük: minden párttal, pártjellegű mozgalommal,
állami, társadalmi, szakszervezeti, gazdasági szervezetekkel,
intézményekkel, egyházakkal az alkotmány szellemében kívánunk
együttműködni, szem előtt tartva a nemzet és a cigányság
felemelkedésének ügyét.
"
SZER, Világhíradó:
A román kormány és a hadsereg vitája
"Nem újkeletű a katonaság elégedetlensége. A decemberi forradalom
után többször fejezték ki rosszallásaikat utcai tüntetéseken,
felvonulásokon, kevesellve az új hatalom reformintézkedéseit.
A kormány ugyanakkor igyekezett ígéretekkel leszerelni a lázongó
tisztikart. Egyetértett azzal a követeléssel is, hogy váltsák le a
népszerűtlen Militaru tábornokot a védelmi tárca éléről.
"
|
|
|
|
|
|
|
Prunskiene és Landsbergis nyilatkozatai
|
Stockholm, Vilnius, 1990. április 23. hétfő (AFP/AP) -
Kazimiera Prunskiene litván miniszterelnök-asszony szerint Vilnius
és Moszkva között még május 1-e előtt megkezdődhetnek a tárgyalások.
,,Mi készek vagyunk a megbeszélésekre, s szerintünk már Moszkvának
sincs sok vesztegetni való ideje,, - jelentette ki a kormányfő
hétfői stockholmi sajtóértekezletén. Prunskiene asszony szerint a
hadsereg, a határok ellenőrzése és a szovjet-litván gazdasági
kapcsolatok témájában lehetséges a megállapodás Moszkva és Vilnius
között.
A litván kormányfő norvégiai és dániai látogatása után, vasárnap este érkezett Svédországba, ahol a különböző pártok képviselőin kívül Ingvar Carlsson miniszterelnökkel is megbeszélést folytatott. Konkrét gazdasági segélynyújtásról ugyan nem esett szó, de Prunskiene asszony sajtóértekezletén elégedetten nyilatkozott skandináv körútjának eredményeiről, mondván: azok felülmúlják a litván vezetés előzetes várakozását.
A kormányfő svédországi tárgyalásaival egyidőben a kis balti köztársaság államfője úgy vélekedett: Gorbacsov az egész politikai reformfolyamatot veszélyezteti azáltal, hogy nem zárja ki a szovjet csapatok bevetését Litvánia ellen. Vytautas Landsbergis ezzel nyilván a szovjet elnök katonai tanácsadója, Ahromejev marsall szavaira reagált: ő ugyanis a BBC brit tv-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a hadsereg nem habozna erőt alkalmazni Litvániában az illegális tiltakozások letörésére. Landsbergis újságírók előtt ezt ,,katonai őrültségnek,, nevezte, s kijelentette: ha erőszakot alkalmaznak köztársasága ellen, az azt jelenti, hogy Moszkva kész lenne ezt tenni bárhol a világon. +++
1990. április 23., hétfő 19:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|