|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tiltakozik a szabolcsi cigányszövetség
"Kijelentjük: minden párttal, pártjellegű mozgalommal,
állami, társadalmi, szakszervezeti, gazdasági szervezetekkel,
intézményekkel, egyházakkal az alkotmány szellemében kívánunk
együttműködni, szem előtt tartva a nemzet és a cigányság
felemelkedésének ügyét.
"
SZER, Világhíradó:
A román kormány és a hadsereg vitája
"Nem újkeletű a katonaság elégedetlensége. A decemberi forradalom
után többször fejezték ki rosszallásaikat utcai tüntetéseken,
felvonulásokon, kevesellve az új hatalom reformintézkedéseit.
A kormány ugyanakkor igyekezett ígéretekkel leszerelni a lázongó
tisztikart. Egyetértett azzal a követeléssel is, hogy váltsák le a
népszerűtlen Militaru tábornokot a védelmi tárca éléről.
"
|
|
|
|
|
|
|
Litvánia - brit vélemények (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1990. április 20. péntek (MTI-tud) - A Litvániával
szemben életbeléptetett szovjet gazdasági blokád következményeit
vezető helyen latolgatták pénteken a brit sajtóban. A konzervatív
kormányhoz közel álló The Daily Telegraph kivételével - amely csupán
tényszerű moszkvai, vilniusi és oslói tudósításokat közölt -
mindegyik minőségi újság vezércikket, illetve kommentárt szentelt a
kérdésnek.
,,Az ostobaság dícsérete,, című vezércikkében a The Times megnyugvással szögezi le: ,,A végkifejlet felől nem volt kétség azóta a pillanat óta, amikor Gorbacsov, istennek hála, úgy döntött, hogy nem kockáztatja a Nyugattal kialakult détente-ot katonai erő bevetésével. A gazdasági szankciók csupán a tekintélymentést szolgálják,,. A konzervatív lap szerint a blokád nemcsak Litvániát, hanem más szovjet köztársaságokat is arra ösztönzi, hogy önellátóvá váljanak. ,,Tehát Gorbacsov valójában szívességet tesz Landsbergis elnöknek. Ennek ellenére azonban a Nyugatnak nem szabad visszariadnia attól, hogy minden adandó alkalommal kifejezze helytelenítését a szovjet magatartással,, - hangoztatja a vezércikk.
A The Times nagyobb elemzésének szerzője, James Sherr, az oxfordi Lincoln kollégium tanára úgy vélekedik, hogy ,,ultimátuma beváltásával Gorbacsov a lélektani hadviselésről nyilvánvalóan áttért a tényleges, materiális támadásra. Ami nyilvánvaló, az provokál - írja. - Gorbacsov reménye alighanem az, hogy sikerül kiprovokálnia a litvánok hozzájárulását egy ,leninista kompromisszumhoz, , ami a szovjet törvényre bízza függetlenségi követelésük megítélését.,,
Kiemeli a bekebelezésük előtt tényleges önálló államiságot élvezett balti államok és a régi szovjet köztársaságok függetlenségi törekvéseinek megalapozottsága közötti különbséget és megjegyzi: ,,Gorbacsov azonban tudja, hogy amennyiben a litvánoknak sikerül, akkor a többiek igyekeznek követni példájukat. Éppen ezért a litvánok tudják, hogy Gorbacsovnak nem érdeke segíteni őket.,, A szerző ezzel zárja cikkét: ,,Nagy a kockázat, mivel, ha a litvánok hamarosan nem engednek, akkor súlyos kár érheti Gorbacsov kelet-nyugati politikáját. Ha pedig maga Gorbacsov enged, ezzel azokat a széthúzó erőket bátoríthatja, amelyek legyőzése a célja,,. (folyt.)
1990. április 20., péntek 14:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Litvánia - brit vélemények (2.rész)
|
A Financial Times Michael Kaser professzornak, az oxfordi egyetem orosz, szovjet és kelet-európai kutató intézete igazgatójának hosszabb gazdasági helyzetképét közölte. Kaser professzor megállapítja: ,,A két világháború közötti függetlensége idején Litvánia túlnyomóan agrárország volt és Moszkva égisze alatt kapta fővárosát Vilniust és tett szert jelentős ipari bázisra. Ennek az ára természetesen a szovjet gazdasághoz való legszorosabb kötődés volt.,,
Kiemeli, hogy a peresztrojka öt éve alatt Litvániában nagyobb volt a gazdasági növekedés, mint bármely szovjet köztársaságban. Ugyanakkor, mivel az ipari expanzió friss és gyorsütemű volt, szovjet mércével mérve korszerűbb és hatékonyabban kihasznált itt az állótőke. Hangoztatja, hogy roppant nehéz a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat mással behelyettesíteni, mivel Litvánia főbb ipari ágazatai szovjet anyag- és egyéb ellátmánytól függenek. ,,A szovjet hatóságok (a blokáddal) demonstrálták, amit akartak, - írja - nevezetesen azt, hogy, mivel az energia árát a hazai piacon jelentősen leszorítják, Litvániának lényegesen többet kellene fizetnie a világpiacon ugyanazért az olaj- és gázmennyiségért, amit a Szovjetuniótól kap. Az összeg nyugati értelemben nem különösebben nagy, de Litvánia függőségének mértékét mutatja, hogy önállóan nem képes ezt fedezni,,.
A The Guardian ,,Moszkva keze a hatalom csapján,, című vezércikkében elhibázottnak ítéli a szovjet blokádot, amely szerinte ,,ingyen publicitást biztosít a szeparatista litván vezetésnek,,. Ugyanakkor hangoztatja, hogy ,,van jó módszer a függetlenség kivívására, de Vilnius rossz utat választott,,. Hozzáfűzi: ,,a csütörtökön Moszkvában járt lett küldöttség demonstrálta, hogyan kell ezt csinálni,,. A vezércikk kiemeli: washingtoni kormányzati körökben ,,sokan vetik a litván szeparatisták szemére, hogy nincs realitásérzékük,, és ,,sarokba szorítják Gorbacsovot,,. A lap hangoztatja: ,,Még van mozgási lehetőség, ha mindenki megőrzi a hidegvérét. A litván követelésekkel tárgyalások keretében kell foglalkozni, az elzárt csapokat pedig újra ki lehet nyitni,,.
(folyt.)
1990. április 20., péntek 14:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Litvánia - brit vélemények (3. rész)
|
A The Independent Douglas Hurd brit külügyminiszter múlt hétvégi reagálására emlékeztet vezércikkében. A brit diplomácia vezetője kijelentette, hogy szovjet blokád esetén a Nyugatnak ,,büntetésben,, kell részesítenie Moszkvát. A lap szerint az Európai Közösségek most szombati dublini külügyminiszteri tanácskozásán ilyen jellegű mértéktartó egyeztetett reagálást fontolnak majd meg.
,,A ,büntetés, kifejezés, amelyet a brit külügyminiszter használt, figyelemre méltó: ennek a megfogalmazásnak arra kell figyelmeztetnie Landsbergis litván elnököt és nemzetgyűlését, hogy a Nyugat nem tud aktívan semmit sem tenni és nem is szabad tennie a szovjet blokád megtörésére... A büntető rendszabályokat, amelyeket szombaton megfontolnak, egy szükségképpen hosszan és hideg fejjel végigvitt diplomáciai játszma alkudozási zsetonjainak kell tekinteni,, - írja a The Independent. +++
1990. április 20., péntek 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|