|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (2. rész)
|
1990. december 31. hétfő
Lisszabon: ---------- A portugál labdarugó bajnokság 19. fordulójának eredményei:
Estrela Amadora - Vitoria Setubal 2:2 Vitoria Guimaraes - FC Porto 0:2 Beira Mar - Benfica 0:1 Gil Vicente - Sporting Lisboa 2:1 Belenenses - Famalicao 0:0 Boavista - Sporting Braga 2:0 Salgueiros - Chaves 1:0 Penafiel - Tirsense 1:0 Uniao Funchal - Nacional Funchal 1:0
Korábbról elhalasztott mérkőzés: Maritimo - Farense 3:1
Az állás: 1. FC Porto 35, 2. Benfica 33, 3. Sporting Lisboa 29 pont. (AFP)
x x x
Párizs: ------- A nemzetközi férfi kosárlabda torna döntőjében a Paok Szaloniki 95:90 arányban győzött a francia Limoges ellen. A 3. helyért lejátszott találkozón az izraeli Maccabi 121:89-re nyert a brazil Ravelli ellen. (AFP)
x x x
Bécs: ----- Az 5.6 km-es szilveszteri futóversenyt a férfiaknál az osztrák Dietmar Millonig nyerte 15:38 perccel, a nőknél honfitársnője, Carina Weber-Leutner bizonyult a leggyorsabbnak 18:13.1 perccel. (APA)
x x x
Perth: ------ A 300 000 dollárral dijazott Hopman Kupa nemzetközi tenisztorna ujabb negyeddöntő eredménye:
Egyesült Államok - Cseh és Szlovák SZK 2:1 ------------------------------------------ Zina Garrison - Regina Rajchrtova 6:4, 6:4 David Wheaton - Petr Korda 6:4, 6:2 Wheaton, Garrison - Korda, Rajchrtova 1:8 (AP) x x x (folyt.köv.)
1990. december 31., hétfő 13:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|