|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Katolikus Püspöki Kar állásfoglalása a helyhatósági
választásokkal kapcsolatban (1. rész)
(OS)
|
1990. szeptember 9., vasárnap - Kedves testvérek
Hazánk demokratikus fejlődésének ismét sorsdöntő állomásához, a helyhatósági választásokhoz értünk. Felhívjuk a figyelmeteket arra a súlyos felelősségre, amely egyházunk és hazánk sorsának alakításában mindannyiunkat kötelez. A katolikus híveknek - a helyhatósági választások során is - csak olyan jelöltekben lehet bizalmuk, akik igazán a közjót szolgálják, biztosítják az egyház szabad és hatékony működését, maradéktalanul képviselik az erkölcsi értékeket, az igazságosságot, a szabadságot és az ember személyi méltóságát.
Ezért kérjük, hogy az alábbi irányelveket tartsátok szem előtt:
- minden katolikus hívő tekintse lelkiismereti kötelességének, hogy a választáson részt vegyen;
- tanulmányozzátok a pártok, illetve jelöltek programját, hogy lelkiismereti meggyőződésetek és felelősségetek tudatában adhassátok le szavazataitokat;
- nézzétek meg, miként viselkedtek és viselkednek azok a jelöltek, akikre szavazatotokat leadjátok;
- vizsgáljátok meg a jelölteket, mennyi biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy gondolkodásukat áthatják-e a legelemibb emberi kötelességek: kötelességük az Istennel, egyházzal, hazával, hitükkel és az emberi szabadságjogokkal kapcsolatban;
- az egyházközségek törekedjenek arra, hogy képviselőtestületük révén vegyenek részt a közéletben;
- ha az egyházközségi képviselőtestületeknek módjuk van rá, állítsanak hitében érett, rátermett jelöltet.
,,II. János Pál pápa apostoli buzdításában arra kéri a világi híveket, hogy cselekvő módon kapcsolódjanak a közélet formálásába. Ezért biztatjuk azokat a híveinket, akiknek tehetségük és hivatástudatuk van a politikai tevékenységre, hogy felkészülten, önzetlenül, az egész társadalom javára vállalják a nemzet közösségének a szolgálatát olyan politikai párt keretében, amelynek célkitűzései megfelelnek a keresztény követelményeknek, és amelynek célkitűzéseit keresztény lelkiismerettel vállalni tudják.,, (Új Ember, 1990. március 4.)
Ne feledjük, hogy plurális társadalmi körülmények, azaz sokféle elképzelés és értékrend közepette élünk. Ebben a helyzetben a keresztény közösségeknek - függetlenül a választások kimenetelétől - következetesen a keresztény értékeket kell képviselniük és megvalósítaniuk. (folyt. köv.)
1990. szeptember 9., vasárnap 18:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Magyar Katolikus Püspöki Kar állásfoglalása a helyhatósági
választásokkal kapcsolatban (2. rész)
(OS)
|
Nagyon lényeges tehát, hogy a hívek közössége cselekvően és hatékonyan közreműködjék
- a közjó önzetlen szolgálatában,
- a közvélemény alakításában,
- a helyi társadalomra gyakorolt befolyásában.
Így válhatnak az egyházközségek eleven keresztény közösségekké a II. Vatikáni Zsinat szellemében:
az egyház ,,azzal, hogy hirdeti az evangéliumi igazságot, és tanításával, valamint Krisztus híveinek tanúságtételével megvilágítja az emberi tevékenység minden ágát, egyúttal tiszteletben tartja és szorgalmazza az állampolgárok politikai szabadságát és felelősségét is.,, (Gaudium et spes)
Egyben kérjük imáitokat is, hogy a mostani választások szolgálják hazánk és egyházunk javát.
a Magyar Katolikus Püspöki Kar
(OS)
1990. szeptember 9., vasárnap 18:15
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|