|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyar sajtómágnás - francia lap
|
Garzó Ferenc, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. augusztus 21. kedd (MTI-tud.) - ,,Az alacsony
termetű, kék szemű és élénk tekintetű Gyárfás Tamás joggal
büszkélkedhet azzal, hogy ő az egyetlen magyar sajtómágnás,, - írja a
Le Figaro hétvégi számában megjelent gazdasági mellékletben a lap
budapesti tudósítója, aki kerek portrét közöl a volt sportújságíróról
és egyre sikeresebb magyar üzletemberről.
A lap megírja, hogy másfél év leforgása alatt Gyárfásnak meglehetősen sokszínű kis birodalmat sikerült felépítenie, hiszen övé már a 69 ezer példányban megjelenő Sport plusz, két angol nyelvű sportmagazin, s a Nap-tv-ben 58 százalékkal részesedik. A francia újság magát Gyárfás Tamást idézi, aki elmondja, hogy Robert Maxwell a múlt héten felajánlotta: megveszi a Nap-tv 49 százalékát. Ugyancsak megkereste őt már Murdoch és Berlusconi. ,,Az ajánlat csábító, de még nem jött el az ideje,, - mondja Gyárfás, akinek a Le Figaro szerint megéri, hogy egyelőre türelmes legyen, hiszen a Nap-tv idővel a magyar CNN-né válhat, amolyan ,,reggelizőknek,, szóló televízióvá.
A portréból kiderülnek Gyárfás további tervei, például az, hogy a jövőben televíziós árverések vagy a vállalatok megvásárlására tett ajánlatok közvetítésével segítséget nyújthasson a kormánynak privatizációs programjához. +++
1990. augusztus 20., hétfő 15:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|