|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Szimbolikus díszőrség a Wallenberg-szobornál (1. rész)
|
1990. május 28., hétfő - A nemzetiségek, a vallási és
etnikai kisebbségek jogait, kulturális különbözőségeit egy
demokratikus országban tiszteletben kell tartani - ennek a
gondolatnak a jegyében állltak szimbolikus díszőrséget hétfőn Raoul
Wallenberg budai szobránál a magyarországi pártok, egyesületek és a
művészeti élet képviselői. A demonstrációval a szervező Raoul
Wallenberg Egyesület figyelmeztetni kívánta az ország közvéleményét
arra, hogy a demokratikus átalakulás küszöbén semmiképpen nem lehet
tétlenül nézni a kisebbségellenes, agresszív indulatokat, barbár
cselekedeteket, amire az utóbbi hetekben számos intő jel, így Raoul
Wallenberg szobrának meggyalázása utalt.
A Himnusz elhangzását követően Ambrus Péter, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökségi tagja üdvözölte a jelképes őrségváltásra összegyűlt, a kisebbségellenes jogtalanság ellen szavát felemelni kívánó sok száz embert. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben Európa-szerte és hazánkban is elszabadulóban vannak a kisebbségellenes indulatok, az embertelenség jelei tűnnek fel házak falain, szobrokon és sírokon. Hangsúlyozta: hazánknak - amely most a demokrácia útjára lépett - soha nagyobb szüksége nem volt még arra, hogy a nemzet egységesen lépjen fel az előttünk álló nehéz feladatok megoldásáért. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy miként a humanizmus, az embermentés jelképévé vált Wallenberg szobráról a gyűlöletkeltés jelei, ugyanúgy a Magyar Köztársaság állampolgárainak lelkéből is eltűnik majd a gyűlölet.
A rövid beszédet követően egymás után váltották egymást a szobor előtt hazai politikai pártok - a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz, a Magyar Szocialista Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Október Párt -; társadalmi és ifjúsági szervezetek, köztük a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága, a Demisz, a Magyar Cserkészszövetség; szakmai és egyéb egyesületek, szövetségek - többek között a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az Új Márciusi Front, a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Színész Kamara, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Nyilvánosság Klub, a Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete - képviselői. (folyt. köv.)
1990. május 28., hétfő 19:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|