|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Philharmonia Hungarica
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. május 6. vasárnap (MTI-tud) - Történelmi
nevezetességű első magyarországi hangversenykörútja előtt szombat
este az Európa-nap alkalmából a Ruhr-vidéki Herne város művelődési
központjában gálakoncertet adott az 1957-ben a magyar forradalom és
szabadságharc után emigrált magyar zenészekből alakult Philharmonia
Hungarica zenekar.
A zenekar sir Yehudi Menuhin vezényletével Haydn 83. G-moll szimfóniáját, D-dúr zongoraversenyét és Doráti Antal 2. szimfóniáját, a Querela Pacis-t adta elő. A koncerten közreműködött Ilse von Alpenheim zongoraművésznő, az 1988-ban elhunyt Doráti Antal özvegye. Doráti hosszú éveken át a zenekar művészeti vezetője volt, és a Philharmonia Hungarica az ő vezényletével játszotta lemezre Haydn mind a 104 szimfóniáját. A Decca angol cég által kibocsátott lemezek nemzetközileg ma is a legjobb Haydn-felvételek közé tartoznak.
A nagy sikerű gálakoncert után tartott fogadáson megjelent a hangverseny fő védnöke, Hubert Schulte-Kemper esseni bankelnök, valamint dr. Peisch Sándor, a Magyar Köztársaság NSZK-beli nagykövetségének követtanácsosa. Beszédeikben az 1958-ban Konrad Adenauer szövetségi kancellár segítségével és az ENSZ menekültügyi főbiztosának közbenjárására az NSZK-beli Marlban letelepedett zenekar tagjainak 34 év után Magyarországon először teendő látogatását, hangversenykörútját úgy értékelték, mint a magyarok világméretű összefogásának jelképét. Sir Yehudi Menuhin, aki a zenekar elnöke, úgyszintén kiemelte a magyarországi utazás ilyen értelmű jelentőségét.
Az 1956-os menekültekből alakult Philharmonia Hungarica utazásásának jelentőségét - a kulturális vonatkozásan túlmenően - csak fokozza a magyar Országgyűlés legutóbbi határozata a magyar forradalomról és szabadságharcról. Politikai fontosságát mutatja az is, hogy a zenekart Magyarországra elkíséri Heinz Westphal, az NSZK Szövetségi Gyűlésének alelnöke.
A Philharmonia Hungarica 6-ikán még Münchenben a német-magyar társaság rendezésében jótékony célú hagversenyt ad, majd másnap utazik Magyarországra. Ott a Budapesti Kongresszusi Központban és a Zeneakadémián, valamint Miskolcon és Győrött ad koncertet.+++
1990. május 6., vasárnap 12:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|