|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött Budapesten a Nyitott égbolt konferencia
|
1990. április 23., hétfő - Hétfőn reggel megkezdődött
Budapesten a Nyitott égbolt tárgyalássorozat második fordulója. A
NATO-hoz és a Varsói Szerződéshez tartozó 23 ország képviselői a
közelmúltban megtartott ottawai eszmecsere folytatásaként most azzal
a céllal ültek tárgyalóasztalhoz a magyar fővárosban, hogy a
lehetőségek szerint május 12-ére kidolgozzák az egymás országaiba
szabad ellenőrző berepülést engedélyező szerződést.
A szabad ellenőrzésnek teret engedő Nyitott égbolt koncepciót Bush elnök tavaly májusban elevenítette fel egy beszédében. Ugyanakkor az ellenőrzési rendszer gondolata már három és fél évtizedes múltra tekint vissza. Dwight Eisenhower amerikai elnök a négy nagyhatalom 1955-ös genfi csúcstalálkozóján felvetette, hogy a kelet és a nyugat kössön egyezséget egymás kölcsönös légi fényképezéséről, elkerülendő a nem kívánatos katonai meglepetéseket. Nyikita Hruscsov, az akkori szovjet vezető azzal söpörte le a javaslatot az asztalról, hogy az ,,merész kísérlet a Szovjetunió elleni kémkedésre,,. Az elmúlt évek újraéledő enyhülési folyamata nyomán, a fegyverzetkorlátozási és leszerelési tárgyalások sikereinek eredményeként azonban ismét időszerűvé vált a légtér ,,felszabadításának,, gondolata. A koncepció újraéledésére különösen jótékonyan hatottak a fegyverzetkorlátozási megállapodásokat szervesen kiegészítő ellenőrzési egyezségek. Ezek nyomán - a korábbi kémhisztériát felváltva - a nemzetközi politikában, a nagyhatalmak viszonyában új jelentést kapott a nyíltság, a katonai tevékenységek áttekinthetősége.
Az egymással szemben álló nagyhatalmak, illetve katonai tömbök körében mind erőteljesebben fogalmazódik meg az igény megbízható, gyors ellenőrzési módszerek, technikák kidolgozására. Feltehetőleg ez az igény magyarázza a Nyitott égbolt kezdeményezés újbóli meghirdetésének pozitív visszhangját. A kanadai ösztönzés nyomán a két nagy katonai-politikai tömbre kiterjesztett kezdeményezés megvalósítására a Varsói Szerződés tagállamai közül elsőként Magyarország ajánlotta fel segítségét. A tavaly decemberben megtartott magyar-kanadai konzultáción a két fél megállapodott abban, hogy januárban már a gyakorlatban is meggyőződnek a Nyitott égbolt koncepció kivitelezhetőségéről. Ennek alapján januárban sikeresen teljesítette misszióját Magyarországon a kanadai légierő egy C-130 Hercules típusú katonai repülőgépe, amely próbarepülést hajtott végre hazánkban. (folyt.köv.)
1990. április 23., hétfő 10:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Megkezdődött Budapesten a Nyitott égbolt konferencia (2. rész)
|
A közös kanadai-magyar személyzettel végrehajtott háromórás tesztrepülés igazolta, hogy technikailag semmi sem gátolja a koncepció átültetését a gyakorlatba.
Ugyancsak Budapest adott otthont január végén annak a tanácskozásnak, amelyen a NATO és a VSZ szakértői összegezték a kezdeményezés addigi tapasztalatait, és körvonalazták az ellenőrző rendszer működésének alapelveit az ottawai külügyminiszteri találkozó előtt.
A Nyitott égbolt kezdeményezés megvalósításának következő fontos állomása volt az ottawai tanácskozás, amelynek első szakaszába az érintett országok külügyminiszterei is bekapcsolódtak. A részletekbe menő, egymással polemizáló javaslatokat felszínre hozó egyeztető munka eredményeként egy 140 oldalas szerződéstervezet született meg. A budapesti tanácskozás résztvevői most e dokumentum alapján kísérlik meg végleges formába önteni a Nyitott égbolt szerződésrendszert. Az eredeti elképzelések szerint május 12-én írnák alá a VSZ és a NATO tagállamai a dokumentumot, ám az eddigi viták arra utalnak: halványulóban van a remény, hogy a tervezett határidőre elkészül a szerződés végleges szövege. Továbbra is számos vitás kérdés hátráltatja a gyors megegyezést. A nyitott kérdések közé tartozik például, hogy egy-egy ország fölött évente hány átrepülést hajthatnak végre, illetve hogy az ellenőrzések kiterjeszthetők-e az adott országnak egy harmadik állam területén lévő bázisára is. Vitatott az is, hogy az átrepüléseket a szerződést aláíró országok saját repülőgépeikkel végezzék-e vagy hozzanak létre erre a célra egy közös gépparkot. (MTI)
1990. április 23., hétfő 10:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|