|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Lennart Johansson az UEFA új elnöke
|
1990. április 19. csütörtök (AFP) - A francia Jacques Georges hétéves ,,uralkodása,, után a máltai La Valletta városában tartott vezetőségválasztó kongresszust az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Az elnöki tisztségre két jelölt között választhattak a tanácskozás résztvevői: a svéd szövetség elnöke, Lennart Johansson 20 szavazatot kapott, míg a svájci szövetségi elnökre, Freddy Rumóra 15-en voksoltak.
Igy a következő években a skandináv sportvezető töltheti be az európai szövetség elnöki tisztét, mandátuma 1994-ben jár le. Lennart Johansson 1929. november 5-én született Solna városában, munkáscsalád gyermeke. Aktív labdarúgóként egy ötödosztályú stockholmi csapat színeiben szerepelt, de szervező készségére, ügyes diplomata képességeire hamar felfigyeltek. Miután búcsút mondott a futballpályának, az AIK Solna együttesénél dolgozott, tagja volt a klub igazgatóbizottságának. 1978-tól a svéd labdarúgó liga elnökeként tevékenykedett, majd 1983-ban megválasztották az országos szövetség első számú emberének.
Szövetségi elnökként legfőbb feladatának a sportág népszerűsítését tekintette, s a női futballisták is sokat köszönhetnek Lennart Johanssonnak, hiszen a svéd sportdiplomata mindig is elkötelezett híve volt a szakágnak. Tekintélye jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 1992-es Európa-bajnoki döntőt Svédország rendezheti.+++
1990. április 19., csütörtök 14:00
|
Vissza »
|
|
Johansson lett az elnök (1. rész)
|
1990. április 19. csütörtök (Reuter) - A svéd Lennart Johansson 20:15 arányban megnyerte a szavazást a svájci Freddy Rumóval szemben, így a skandináv sportvezető lett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke - jelentették a hírügynökségek az UEFA csütörtökön Vallettán megtartott 20. kongresszusáról.
Johansson a francia Jacques Georges-tól vette át a tisztséget, Georges-ot pedig megválasztották a szövetség tiszteletbeli elnökévé. (folyt.köv.)
1990. április 19., csütörtök 19:14
|
Vissza »
|
|
Lennart Johansson az UEFA új elnöke (2. rész)
|
Szepesi György a FIFA VB-be került ----------------------------------
Megválasztották a Végrehajtó Bizottság tagjait is. A testületben öten kaptak helyet, méghozzá a következők: a holland Jo Van Marle, a szovjet Nyikolaj Rjazencev, az izlandi Ellert B. Schram, a török Senes Erzik és a keletnémet Günther Schneider.
Ugyancsak döntöttek arról is, hogy kiket delegáljanak az UEFA képviselőiként a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Végrehajtó Bizottságába. Bizalmat kapott Hermann Neuberger, Szepesi György és a francia Jacques Georges (őt az UEFA tiszteletbeli elnökévé választották). Közülük Neuberger a jövőben is FIFA alelnöki posztját tölti be.
Bár Lennart Johansson, az új elnök amellett foglalt állást, hogy az angol klubcsapatokat vegyék vissza az európai kupákba, a kongresszus nemet mondott erre a javaslatra. Ismert: a Heysel-stadionban bekövetkezett tragédia, azaz 1985 óta az angolok nem vehetnek részt egyik európai kupasorozatban sem. Visszatérésükre csak akkor kerülhet sor, ha a brit kormány garanciákat vállal a szigetországi szurkolók magatartásáért. Johansson hamarosan maga is Londonba utazik, hogy ez ügyben tárgyalásokat folytasson az illetékes vezetőkkel.
Határoztak arról is, hogy az izraeli szövetséget egyelőre nem veszik fel az európai szövetség tagjai közé, erről majd legfeljebb a következő kongresszuson döntenek, de az ország 16, 18 és 21 éven aluli válogatottjai indulhatnak az Európa-bajnoki küzdelmekben.
Spanyol javaslatra felállítottak egy szakértői csoportot is, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a FIFA és az UEFA közötti eltéréseket a fegyelmi ügyek megítélésében.
A következő kongresszust 1992. június 25-én Göteborgban tartják.+++
1990. április 19., csütörtök 21:08
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|