|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Huszonhármak - Dimitrov, holland-lengyel kezdeményezés (2.rész)
|
Beszédének befejező részében Bojko Dimitrov arról beszélt, hogy az egyébként fontos és szükséges katonai biztosítékokon kívül az európai stabilitás és biztonság a politikai biztosítékok olyan rendszerét is igényli, amely az eddigieket ötvözi a változások megkövetelte új elemekkel. Úgy vélekedett: ez a rendszer megteremthető a 35 országot egyesítő helsinki folyamat keretében, intézményeinek fejlesztésével, és megvalósítására fontos lépés lehet a ,,harmincötök,, tervezett csúcsértekezlete.
Ugyancsak a csütörtöki ülésen Lengyelország és Hollandia küldöttségvezető nagykövete fontos kezdeményezést jelentett be. Mint közölték, országaik elhatározták, hogy még mielőtt Bécsben létrejön a ,,huszonhármak,, leszerelési szerződése, egymás területén kísérleti haderő-ellenőrzéseket szerveznek. Ezek folyamán a lehető legpontosabban igyekeznek alkalmazni azokat az ellenőrzési előírásokat, amelyeket a bécsi szerződés várhatólag tartalmazni fog. Megállapodásuk szerint a lengyel ellenőrző csoport Hollandiában szeptember első felében, majd a holland csoport Lengyelországban a hónap második felében a szárazföldi és légierő számos egységénél vizsgálatokat tart hogy kipróbálja: mennyire felelnek meg a gyakorlati követelményeknek a szerződés tervezett ellenőrzési előírásai. A kísérleti ellenőrzések előtt a két fél - ugyancsak a szerződéstervezetnek megfelelő formákban - katonai információkat is cserél, az ellenőrzések lebonyolítása után pedig közösen értékelik majd a szerzett, és a bécsi szerződés végleges kidolgozásához is felhasználható tapasztalatokat. A holland és a lengyel diplomata hangoztatta annak politikai jelentőségét, hogy egy NATO-hoz és egy VSZ-hez tartozó ország közösen vállalkozott ilyen jellegű kísérletre. +++
1990. április 19., csütörtök 17:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|