|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tárcaközi Bizottság alakult a szovjet csapatkivonás
koordinálására (1. rész)
|
1990. április 5., csütörtök - A Minisztertanács a
közelmúltban megtárgyalta és elfogadta a Magyarország területén
ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos
feladatokat. Ennek részeként, a különböző tennivalók koordinálására
Annus Antal vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének
általános helyettesét kormánymeghatalmazottá, helyettesévé pedig
Karácsony Imrét, az Országos Tervhivatal főcsoportfőnökét jelölte
ki. A csapatkivonással összefüggő feladatok - bár nagyrészt
katonai-technikai jellegűek - szinte valamennyi tárcát s számos
országos főhatóságot érintenek - tájékoztatta az MTI munkatársát
Keleti György ezredes, a HM szóvivője. Elmondta, hogy csütörtökön a
Honvédelmi Minisztériumban a kormánymeghatalmazott vezetésével
Tárcaközi Bizottság alakult, amelynek tagjai a különböző
minisztériumok és több országos hatáskörű szervezet képviselői. A
bizottság alapvető feladata, hogy a különböző részkérdésekben, s a
csapatkivonás egészét tekintve is messzemenőkig érvényesítsék a
Magyar Köztársaság érdekeit.
A tanácskozáson a kormánymegbízott tájékoztatta a résztvevőket a szovjet csapatkivonás helyzetéről. Eszerint csütörtök reggelig 43 katonavonat hagyta el az országot, egy szerelvény átrakodása most történik a magyar-szovjet határon, két katonavonat útban van a határ felé, háromnak pedig folyik a berakodása. Eddig 34 helyőrségből kezdődtek meg a szállítások. A vasúti szállítási feladatokat a Magyar Honvédség illetékes szervei koordinálják és segítik. Ebbe beletartozik a szállítások ellenőrzése is, amelynek során - a MÁV és a BM Határőrség illetékes szerveivel együttműködve - folyamatosan figyelemmel kísérik a szovjet katonai szerelvények mozgását, illetve határátlépését. Az ellenőrzés kiterjed a Szovjet Hadsereg tulajdonában lévő, katonai eszközöket, felszerelési tárgyakat és egyéb technikai anyagokat, illetve szovjet katonákat szállító, hazánkból távozó szerelvényekre és a szállításukhoz szükséges, a Szovjetunióból érkező vasúti vagonokra is.
Annus Antal vezérőrnagy tájékoztatta az ülés résztvevőit arról, hogy e hét elején találkozott Matvej Burlakov vezérezredessel, a Déli Hadseregcsoport parancsnokával, a csapatkivonás szovjet kormánymegbízottjával, akivel egyeztették az elkövetkező feladatokat. (folyt. köv.)
1990. április 5., csütörtök 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|