|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Lesz-e magyar autógyártás?
|
-------------------------- München, 1989. november 1. (SZER, Mérlegen) - Több mint két évtizede időszerű kérdés - sajnos még mindig csak kérdés, de talán néhány héten belül mégis választ kapunk rá. Mint japán lapok tudni vélik, a Suzuki cég elnöke novemberben Magyarországra látogat, hogy új és valószínűleg olcsó ajánlatot tegyen egy Suzuki kocsikat gyártó magyarországi vegyes vállalat létrehozására. A Suzuki ugyanis már négy évvel ezelőtt megtette első ajánlatát, de azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal csupán eredménytelen tárgyalásokra került sor. Várható-e, hogy végre történik valami ebben az ügyben, és miért lenne fontos, hogy történjék valami? Erről beszél Vadász János: - Több mint két évtizedes állandó növekedés eredményeként a hazai személyautóállomány elérte az 1 millió 800 ezret. Ugyancsak több mint két évtizede nyilvánvaló, hogy személyautók iránt óriási méretű kielégítetlen kereslet mutatkozik, és ugyanez a helyzet a KGST valamennyi tagállamában, nemcsak Magyarországon. Az is bebizonyosodott, hogy a belföldi gyártású személyautók a KGST-piacokon úgynevezett kemény-cikknek számít, és ennek megfelelő kedvező feltételekkel értékesíthető. És végül az is kiderült, hogy a KGST-országokban gyártott személyautók egy kisebb hányada nyugati piacokon is eladható, főleg azért mert nagyon olcsó. Érthető tehát, hogy a KGST valamennyi európai tagállamában létrejött a belföldi személyautóipar. Vagy hagyományos hazai gyárak képviselik, mint Csehszlovákiában vagy az NDK-ban, vagy pedig olyan gyárak illetve összeszerelő-üzemek, amelyek nyugati cégekkel való közvetlen együttműködés eredményeként épültek ki. (folyt.)
1989. november 1., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|