|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
A 301-es parcella emlékművének pályázata
|
---------------------------------------- München, 1989. október 20. (SZER, Magyar híradó) - A Történelmi Igazságtétel Bizottság pályázatot írt ki a 301-es parcellában felállítandó emlékmű tervére. A benyújtott terveket a nagyközönség is megtekintheti. - Többek között ez derül ki Ara-Kovács Attila jelentéséből: - Hétfőn, október 23-ikán, délután 5 órakor nyílik meg a Budapest Galériában annak a pályázatnak a kiállítása, amelyet a Történelmi Igazságtétel Bizottság hirdetett meg még az év elején az 1956-os forradalom mártírjai emlékművének megalkotására. Az emlékművet egyébként a rákoskeresztúri temető 301-es parcelláján állítják majd fel. A beérkezett közel 150 alkotásból 97-et találtak kiállításra méltónak az előválogatás során. Ungvári Rudolf, a Történelmi Igazságtétel Bizottság történelmi szekciójának vezetője elmondta, hogy bár a bizottság akciója a természeténél fogva nem nélkülözheti a politikumot, az elbírálás során mégis hangsúlyt az alkotás művészeti nívójára fektettek. Politikai akadályokkal egyébként a pályázat meghirdetése során nemigen találkoztak, a hatóságok nem avatkoztak a szervezésbe. Nem politikamentes akcióra vállalkoztunk - jelentette ki Hegedűs B. András - hanem arra, hogy az ez év június 16-ikai politikai demonstrációt egy elmélyült megemlékezéssel, a kultúra sajátjának mondható visszafogottsággal egészítsük ki. Ez a szándék érvényesült a zsüri tagjainak megválasztásakor is. Olyan személyiségek vesznek rész ebben a munkában, mint Beke László művészettörténész, Mészöly Miklós és Nagy Gáspár író, Radnóti Sándor fiolozófus, vagy Szél Jenő publiciszta. Az 1956-os mártírok emlékmű-pályázatára beérkezett alkotások és tervek kiállítása hétfőn 17 órakor veszi kezdetét, és november 3-ikán 11 órakor szintén egy sajótájékoztató keretében kerül majd sor a zsüri döntésének kihirdetésére. +++
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|