|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Berlini kommentárok Bonn címére (2.rész)
|
A kancellár nem volt hajlandó felvilágosítást adni a fenti megnyilvánulásról, ám helyette megtesszük ezt mi - jegyzi meg az újság. Nem lehet itt szó másról, mint a ,,szürke tervről,, amely egyértelműen revansista, agresszív célokat tűz ki. A fenti tervet még 1961. tavaszán dolgozta ki a belnémet ügyek bonni minisztériumában tevékenykedő, az újraegyesítés kérdéseivel foglalkozó kutatócsoport, részletesen papírra vetve az NDK bekebelezését célul tűző befolyásos NSZK-körök szándékait - olvasható a berlini lapban. - A berlini fal megépítése meghiúsította e tervek megvalósítását, így módosították azokat. Ottofried Henning államtitkár alkalmasint ezt a 60-as évek közepén készült módosított változatot reklamálta cikkében. ,,Akadt már a német történelemben hasonló okmány: Göring ,,zöld mappája,, a Szovjetunió kifosztására irányult. Aligha véletlen a két terv közötti párhuzam, elvégre mindkét agressziós papírt részben azonos személyek dolgozták ki... Az NSZK-ban nyilvánvalóan semmit sem tanultak Göringnek és társainak vereségéből,, - írja a Berliner Zeitung. Bonn tehát a ,,szürke terv,, leporolását és szellőztetését szorgalmazza. Ha emögött azok a reformok húzódnak meg, amelyekre az NSZK sajtója nap mint nap felszólítja az NDK-t, akkor ebből semmi sem lesz - szögezi le a lap. - Egyes bonni uraknak talán inkább saját agyukat kellene leporolniuk és kiszellőztetniük, hogy tudomásul vehessék az európai realitásokat. +++
1989. október 11., szerda 15:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|