|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF felhívása az ország valamennyi társadalmi, politikai, gazdasági és egyházi szervezetéhez (OS)
|
1989. szeptember 19., kedd - A hazai vérellátás kritikus helyzetbe került. A véradók számának jelentős csökkenése következtében a vér és a vérkészítmények alacsony mennyisége megoldhatatlan feladatok elé állítja az egészségügy számos területét. Szívműtétek, művesekezelések, szülészeti, hematológiai és a más egyéb szakterületek - melyek nagy mennyiségben használnak vért és vérkészítményeket - kerültek válságos helyzetbe. A mély politika-gazdasági válság társadalmi és erkölcsi kihatása következményeként az emberek passzívá váltak egymás iránti felelősségérzetükben, kapcsolataik meggyöngültek, meglazultak. Eluralkodott a bizalmatlanság és kilátástalanság. A véradás válsága egyik mélységesen tragikus tünete a társadalom szétesésének, közönyének, szükséges feloldása pedig eleme lehet a sajnálatosan széles körű passzivitás lazításának. Az eddigi vészjelzések, véradásra felszólító kérések, felhívások nem hoztak fordulatot. A krízis feloldására országos mozgalmat kell indítani új alapokon, más eszközökkel és módszerekkel. A Magyar Demokrata Fórum felhívja a társadalom valamennyi felelősen gondoldó tagját és szervezetét, hogy politikai és felekezeti hovatartozásán felülemelkedve ezt a mozgalmat tevékenyen támogassa. A kezdeményezők összeállították az ezzel kapcsolatos teendőket, azok sorrendjét, és azt javaslati jelleggel az országos társadalmi szerveknek és érdeklődőknek megküldik. Mindenekelőtt körültekintően fel kell tárni a véradók tartózkodásának okait. Véleményünk szerint ezek a következők: az általános társadalmi bizalmatlanság és rossz közérzet, a kedvezmények csökkenése, illetve megszűnése (munkaidő-kedvezmény, a véradásra 4 órát számolva átlagbér fizetésének elmaradása), az AIDS-től való félelem, tájékozatlanság a honvédségi és az esetleges külföldi felhasználást illetőleg. A felvilágosítás a szakemberek bevonásával történik, a sajtó, a telekommunikáció igénybevételével. Ajánlásokat várunk a kampányszerű és folyamatos propaganda hatékony megszervezésére. Kérjük a kijelölt összekötők nevét, címét közöljék a szervezőkkel: MDF XIII. kerületi szervezete, Pelyhe László, tel.: 1495-212, 1295-745. (OS)
1989. szeptember 19., kedd 16:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|