|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
A brit sajtó a magyar döntésről
|
------------------------------- London, 1989. szeptember 11. (BBC, Panoráma) - A tegnap esti magyar bejelentés nyomán megindult a keletnémet menekültek áradata Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba. Most áttekintjük, hogy a mai brit sajtó miként tudósít a páratlan fejleményről: - Az Independent címoldalán Karacs Imre tudósít Budapestről. A határ megnyitásának előzményeként említi, hogy Magyarország az elmúlt hetekben nem tudott megállapodni a keletnémet vezetőkkel és ezért egyoldalú lépésre kényszerült. A magyar fél előtt képtelen választás állt: vagy elfogadja a nyugatnémet útlevelet - mint szabályos utiokmányt -, vagy erőszakkal visszaküldi a keletnémeteket. Időközben az osztrák-magyar határon tarthatatlanná vált a helyzet, és Magyarország egy harmadik megoldást választott: Románia és Csehszlovákia után Magyarországnak sikerült Kelet-Németországot is maga ellen fordítania - zárja cikkét az Independent tudósítója. A The Daily Telegraph ugyancsak címoldalon jelenti, hogy a menekültek a jugoszláv határt is igénybe vehetik. A Nyugat-Németországba érkezőket azonnal gyorssegélyhez és lakáshoz juttatják. A szerencsésebbek pedig nyomban el tudnak helyezkedni, mivel egyes nyugatnémet cégek képviselői a magyar táborokban toboroztak munkaerőt, elsősorban szakmunkásokat. Az újság kelet-euróapi tudósítja hangsúlyozza, hogy a Berlini Fal felépítése óta Európa belsejében most folyik az egyik legnagyobb mérvű lakosság-átáramlás. A Financial Times számára Judy Dempsy küldött tudósítást Bécsből. Hangsúlyozza, hogy a magyar hatóságok tegnap este elhangzott bejelentése egyenértékű a magyar és a keletnémet fél között 20 évvel ezelőtt aláírt megállapodás egyoldalú - bár állítólag csak időleges - felmondásával, mely egyezmény eredetileg azt célozta, hogy a két ország turistái ne távozhassanak egy harmadik országba. (folyt.)
1989. szeptember 11., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|