|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF felhívása menekültügyekben (OS)
|
1989. augusztus 27., vasárnap - A magyar kormány a nemzetközi és a belső viszonyok megváltozása, valamint javarészt az ellenzéki mozgalmak nyomására 1989-ben elkezdte a vasfüggöny fizikai felszámolását. Ennek többek között az lett a következménye, hogy hazánkon keresztül a fallal kettévágott Németország számos polgára igyekszik keletnémet illetőségét feladva Nyugat-Németországba jutni. A Varsói Szerződés kötelékéhez tartozó, változásban és válságban élő magyar társadalom, amelynek a saját nemzetének Romániából menekülő tömegeiről is gondoskodnia kell, nagyon nehéz helyzetbe került. Ebben az állapotban a magyar társadalom és a magyar kormány csak egyet tehet: humánus megoldásokat keres és talál, ragaszkodik a Helsinki Egyezmény szelleméhez és betűjéhez, és a kormány által aláírt Menekültügyi Konvencióhoz. Ebben a tekintetben az utóbbi napok fejleményei nem minden vonatkozásukban megnyugtatóak. A lakosság őszinte segítőkészsége mellett megjelentek az otthagyott autókat fosztogató bandák, és még súlyosabb, hogy megjelent a határon a Munkásőrség, amelynek semmi keresnivalója nincs ott. A magyar kormánynak kötelessége humanista magatartást parancsolnia a Határőrségnek. Haladéktalanul fel kell készülni a mainál sokkal nagyobb tömegű menekült fogadására és átengedésére. Ebben az egész kérdésben európai összefogásra van szükség. Az MDF kéri az Európa Parlamentet, az Egyesült Nemzetek megfelelő szerveit, hogy tűzze napirendre az európai menekültügy kérdéseit, és más nemzetközi szervezetekkel együtt alakítson ki egységes elveket és követhető, nemzetközi összefogáson alapuló gyakorlatot ebben a súlyos és már most előreláthatóan egyre fenyegetőbbé váló kérdésben. Az MDF a maga részéről minden segítséget megad ehhez. az MDF Országos Választmánya (OS)
1989. augusztus 27., vasárnap 12:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|