|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Mire kell 3.
|
A tőzsdei árfolyamok alapján a vállalatok üzleti és fejlesztési döntéseket hozhatnak. Nem véletlenül honosodott meg a tőzsdei barométer kifejezés, amely a tőzsde jellemző árfolyammozgása, üzletmenetelének intenzitása az általános gazdasági helyzetre enged következtetni. Valószínűsíthető, hogy 1990-ben lesz már magyar tőzsde, megfelelő elhelyezkedéssel, technikával, frissen képzett fiatal szakemberekkel, alkuszokkal, egyszóval rendelkezik mindazzal, ami a tőzsdéhez kell. Azok számára, akik tudják, hogy a hajdani Budapesti Áru- és Értéktőzsde - a TV által használt Szabadság téri épülettömbben székelt. Az új tőzsdéhez nem kell sem palota, sem tornaterem nagyságú helyiség, a mai korszerű tőzsdék tulajdonképpen elektronizált irodák, amelyek az alkuszok és az úgynevezett piaccsinálók egyidejű jelenlétét sem igénylik, az üzletek számítógépeken köttetnek. Onnan folytatva, hogy jövőre már újra lesz Budapesti Értéktőzsde, de további esztendők kellenek majd ahhoz, hogy elegendő volumenű, összegű régi és új forgalomképes értékpapírok piacra kerüljenek s a tőzsdének bőven legyen "árualapja" - mindenekelőtt részvénye -, amellyel a forgalmazás, a kereskedelem folyamatossá válhat. (MTI-Press)
1989. augusztus 10., csütörtök 14:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|