|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott az MSZBT Országos Elnöksége
|
1989. junius 9., péntek - A Magyar-Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége is csatlakozik azokhoz a felhívásokhoz, amelyek június 16-át a kegyelet, a nemzeti megbékélés jelképének tekintik - hangzott el a társaság vezető testületének pénteki ülésén, amelynek napirendjén a magyar-szovjet kulturális kapcsolatok megújítása, valamint az MSZBT tevékenységének áttekintése szerepelt. Az elnökség a kínai események kapcsán kifejezte azt a véleményét is: nem fogadható el, hogy a politika bárhol a világon sortűzzel oldja meg belső konfliktusait. A testület úgy döntött, hogy - az eseménygazdag belpolitikai élethez igazodva - ez év végére, vagy jövő januárra hívja össze az MSZBT tisztújító IX. országos értekezletét. Az MSZBT aktivistákhoz szólá felhívást fogadott el, amely hangsúlyozza: a mozgalom számára új program, korszerűbb elképzelések és munkastílus kidolgozása szükséges, egy jelentősen megfiatalított, a mai kor követelményei között hatékonyabban dolgozó országos elnökséget kell létrehozni annak érdekében, hogy a tanácskozást követően a magyar-szovjet barátsági mozgalom méltóan legjobb hagyományaihoz, de új alapokon folytassa tevékenységét. A népeink barátságát vállaló mozgalomba várnak minden, a magyar-szovjet, és általában a népek közötti barátság és jószomszédság erősítésén munkálkodni kész magyar embert és közösséget. Az elnökség állást foglalt az orosz nyelvoktatásról is. Ebben leszögezi: az MSZBT a jövőben is kiemelt kiemelt figyelmet kíván fordítani az orosz nyelv tanulásának népszerűsítésére, az iskolán kívüli orosz nyelvoktatásra, támogatja a magyarországi russzisztika fejlesztését. Szorgalmazza, hogy a művelődési kormányzat mielőbb dolgozza ki az idegennyelv oktatás átfogó programját, adjon tájékoztatást az orosz szakos pedagógusok foglalkoztatásával kapcsolatos elképzeléseiről. (MTI)
1989. június 9., péntek 14:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|