|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Rákóczi Szövetség állásfoglalása
"Üdvözlik
Václav Hável elnök állásfoglalását: az 1945-ös kassai kormányprogram
kollektív bünösség-elvének elvetését, amely a magyar nemzetiség
üldözéséhez és kitelepítéséhez, emberi jogaitól való megfosztásához
vezetett. A Szövetség felkéri a magyar kormányt, hogy követelje: a
kassai kormányprogram kollektív bűnösségre vonatkozó állásfoglalását
helyezze hatályon kívül és ítélje el a szlovák kormány és parlament,
valamint a csehszlovák kormány és parlament is.
"
SZER, Magyar híradó:
Petrenkó sokkal többet ajánl
"- Úgy tudom, hogy ön is tett ajánlatot az Ózdi Kohászati Üzemek
megvételére. Miből állt ez az ajánlat?
- Először nyugati hitel behozatalával, amit a Viching cégen
keresztül hoztam, s amelynek sajnos nem tudtuk megszerezni a
garanciáját. Ennek több oka van. A magyar bankrendszer és a
kormányváltás problémái hozták össze, mert a Viching cég mellett a
Meryll Lynch bank áll, és azt hiszem, hogy ezt nem lehet
megsínyleni, mert a világban ez elég jó nevet visel.
Másodszor hosszú távú leasing-szerződésben vásárolom meg, ami
azt jelentené, hogy éves szinten 140 millió forintot adnék a magyar
államnak a mostani 50-90 millió nyereséggel szemben, plusz
felajánlottam az ózdi tanácsnak a tiszta jövedelem 20 százalékát,
ami körülbelül 200 millió forint/év lenne a munkahelyteremtésre.
"
|
|
|
|
|
|
|
Költészet napja
|
1989. április 6., csütörtök - József Attila születésének napja, április 11-e immár 26. alkalommal ünnepe a magyar lírának. Ez alkalomból az idén is országszerte iró-olvasó találkozókat tartanak, s a hagyományokhoz híven ezuttal is több új kötetet adnak közre a könyvkiadók.
A Magvető Könyvkiadó az ünnepre jelentette meg népszerű antológiáját, a Szép versek 1988 című kötetet, Juhász Ferenc előszavával. A Költészet napján féláron kapható válogatásban 84 költő versét közlik. A Magvető az Új termés című sorozatában adja ki Szilágyi Eszter Anna: Babagond és Babics Imre: A Kék Ütem Lovagrend című kötetét. A kiadó gondozta Varga Imre Iletrajs című könyvét is. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó három elsőkötetes szerzőt avat. Bodor Bélának Dallamos fekvésváltó gyakorlatok, Háy Jánosnak Gyalog megyek hozzád a sétáló úton, Tóth Krisztinának pedig Őszi kabátlobogás címmel jelenik meg verseskönyve. A Szépirodalmi Könyvkiadó Garai Gábor Zápor és aszály, Petri György Valahol megvan és Sárándi József Egy esélytelen magánszáma című könyvét adja ki, valamint Komjáthy Jenő műveiből jelentet meg válogatást Vers és próza címmel. A magyar líra ünnepe alkalmából a Magvető Könyvkiadó ás az Állami Könyvterjesztő Vállalat a budapesti Fókusz Könyváruházban április 11-én, kedden 16.30 órától könyvpremiert rendez. Az érdeklődők Babics Imrével és Szilágyi Eszter Annával, valamint a Szép versek című antológia szerzői közül Csiki Lászlóval, Deák Lászlóval, Kemsei Istvánnal, Parancs Jánossal és Varga Imrével találkozhatnak. A műsort Alföldy Jenő kritikus vezeti, az eseményen közreműködik Hegedűs D. Géza színművész. Ugyancsak a Költészet napján az Angelika eszpresszóban 20 órától - a Magvető Könyvkiadó és a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza szervezésében - a Sarokasztal vendégeiként Mészöly Miklós, Babics Imre, Szilágyi Eszter Anna és Varga Imre találkozik a verskedvelő közönséggel. (MTI)
1989. április 5., szerda 22:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|