|
|
|
|
Interjú a börtönben lévő Vllasival
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. április 1. vasárnap (MTI-tud) - Mindaz, ami
Koszovóban történik, logikus következménye a demokratikus párbeszéd
helyett a válság ,,gyors és hatékony,, megoldása nevében folytatott,
csődbe jutott politikának. Az autonóm tartományban élő albánok már
több mint egy éve különféle módon, mindannyian, állandóan
tiltakoznak. Igaz, tiltakoznak a szerbek és a crnagorácok is, de azt
követelik, hogy az albánok hallgassanak s egyezzenek bele abba, amit
mások felkínálnak ,,boldogulásukra,,. A szerb köztársasági és a
koszovói tartományi hatóságok a megtorlás politikájával, a
konfrontációval, provokatív közleményekkel, egyes emberek
diszkvalifikálásával és bizonyos konkrét intézkedéseikkel tovább
szítják az elégedetlenséget.
Így értékelte a dél-szerbiai autonóm tartomány helyzetét a Danas című zágrábi hetilapban közölt nyilatkozatában Azem Vllasi, a Koszovói Kommunista Szövetség volt elnöke, akit tavaly februárban, az általános sztrájkok idején államellenes tevékenység vádjával letartóztattak, s perét - 14 társáéval együtt - már nyolc hónapja tárgyalja a Titova Mitrovica-i városi bíróság.
Napjaink legismertebb jugoszláviai politikai foglya kijelentette: az a benyomásom, hogy a tartomány válsághelyzetét tudatosan tartják fenn, hogy a rendkívüli állapot bevezetésével uralkodjanak, pereket folytassanak. Megszegik az alkotmányt és a törvényeket. Így teljesen kimerítik Koszovót. Mindezt szándékosan csinálják, hogy az albán nemzetiséget olyan körülmények közé kényszerítsék, amikor könnyebb felette uralkodni. Igaz, hogy Koszovóban léteznek albán szeparatisták is, de végsőkig bizarr, politikailag irreális és káros, sőt provokatív dolog mindent szeparatizmusnak, összeesküvésnek, a jugoszláv föderáció elleni támadásnak nevezni. A nép tömeges elégedetlensége sehol sem jelentkezik indokolatlanul. Kár, hogy a jugoszláv államelnökség, a parlament és a szövetségi kormány nem elemzi a történéseket alaposabban és gondosabban.
Azem Vllasi végül elmondta, hogy több mint egy évi raboskodás és a maratoni bírósági tárgyalás után tisztábban látja a helyzetet. Hangoztatta, hogy mostani nézetei a nemrég megalakult Koszovói Szociáldemokrata Pártéhoz állnak a legközelebb. +++
1990. április 1., vasárnap 11:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|