|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Rácz Sándor a kisgazdák főpolgármester jelöltje (2.rész)
|
E tulajdonlási koncepcióban közel áll felfogása a kisgazdákéhoz.
A sajtótéjékoztatón ismertették a Független Kisgazdapárt fővárosi választási programját is. A programfüzet igazi rendszerváltást szorgalmazó bevezetője hangoztatja: ,,az ország lakossága lélegzetvisszafojtva várja, hogy az új kormány leállítsa a pártállam által bevezetett inflációgerjesztő gazdaságpolitikát, megállítsa a napról-napra történő áremelkedéseket, felszámolja az áremelkedést okozó lánckereskedelmet, megszűntesse a felesleges és bürokratikus állami hivatalokat...Mindaddíg, amíg létrejön a tényleges piacgazdaság, szükséges a még megmaradó állami szektor gazdálkodásának megfegyelmezése. Állami hivatalnokok nem rendelkezhetnek a közösség pénzével, mintha az a sajátjuk lenne. Azoktól, akik az országot a tönk szélére taszították, meg kell szabadulnunk. Így azokat a vezetőket, akiknek a kinevezéséhez a kommunista párt jóváhagyására volt szükség, azonnal nyugdíjba kell küldeni, szolgálati időtől függetlenül, a törvényes magyar minimális nyugdíj élvezetével.,,
A lakásínség 10 éven belüli felszámolását, a leromlott budapesti lakásállomány 10-15 éven belüli felújítását, a nyugdíjasok helyzetének javítását, a tulajdonuktól megfosztottak rehabilitálását, a magánvállalkozások támogatását, a munkanélküliség növekedésének lassítását, a helyi és központi adóreformot ígérő program egyik perspektivikus pénzügyi forrásaként említette Torgyán József a délkelet-ázsiai tőke bevonását a magyar gazdaságba. Elmondása szerint például Tajvan 16 milliárd dollár befektetését fontolgatja a közép-európai régióba. (Erről közelmúltban tett tajvani látogatásán tájékoztatták.) Hasonló érdeklődés tapasztalható hongkongi és amerikai üzleti körök részéről is. Az MTI munkatársának kérdésére a politikus úgy vélekedett, hogy eddig azért nem jelentkezett ilyen óriási mértékben a külföldi tőke, mert Magyarországon lassan halad a rendszerváltás. A maga részéről - fűzte hozzá Torgyán - ezért szorgalmazza a legradikálisabb formában a rendszerváltás megvalósítását, vállalva a személyét ért sértéseket is. (MTI)
1990. augusztus 30., csütörtök 14:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|