|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Irak-Izrael - Szaddám Huszein
|
Bagdad, 1990. április 17 kedd (MTI-AP/Reuter) - Szaddám
Huszein iraki elnök utasította országa légvédelmi és
rakétakilövő bázisai élén álló parancsnokait: amennyiben
Izrael nukleáris támadást hajtana végre bármely iraki célpont ellen,
külön parancs nélkül, azonnal vegyi fegyverekkel viszonozzák azt -
jelentette kedden az iraki rádió.
Több kedden megjelent helyi lap és az IRNA nemzeti hírügynökség is úgy tudja, hogy az iraki vezető a fentieket a múlt hét végén a Robert Dole vezette amerikai szenátusi küldöttséggel folytatott tárgyalásai során jelentette be. Dole nem szolgált részletekkel a tárgyalásokon elhangzottakkal kapcsolatban.
A moszuli találkozót követően az iraki elnök kijelentette: tisztában van azzal, hogy Irakra is vonatkozik a vegyi fegyverek használatát tiltó genfi megállapodás, tekintettel arra, hogy ahhoz országa is csatlakozott. Ugyanakkor - mintegy álláspontja igazolásául - az iraki vezető feltette a kérdést:,, vajon a vegyi fegyver veszélyesebb-e, mint az atombomba?,, Egyidejűleg megismételte azt a korábbi kijelentését, miszerint Irak azonnal visszavág, amennyiben ismét izraeli támadás érné.
Mint emlékezetes, izraeli repülőgépek 1981-ben megsemmisítettek egy épülőfélben lévő, Bagdad közeli nukleáris erőművet. +++
1990. április 17., kedd 15:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|