|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülése (2. rész)
|
Zsohár András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára azt kifogásolta, hogy a kormány nem keresi a kapcsolatot az érdekképviseleti szervekkel. Nem tartotta elfogadhatónak, hogy az eredeti tulajdonosok rendelkezzenek a földjükkel, véleménye szerint ez anarchiához vezet. Volt olyan képviselő, aki egyetértett a miniszter javaslatával, mondván: ez jó kompromisszum, ugyanis nem idéz elő alapvető változást a jelenlegi helyzetben, ugyanakkor lehetőséget is ad bizonyos mértékű ,,földmozgásra,,. Solymosi József (Tolna megye) úgy vélte, ez a parlament ne foglalkozzon a földtörvénnyel, azt mindenképpen hagyják a következő országgyűlésre.
Torgyán József, a Független Kisgazdapárt képviseletében kért szót, s bejelentette, hogy a párt egyetért Vassné Nyéki Ilona javaslatával, s támogatja is azt. Az FKgP szerint a jelenlegi társadalmi helyzetben, a választások előtt semmiképpen sem lehet új földtörvényt alkotni, az egyetlen jó megoldás tehát a földforgalmazás felfüggesztése.
A vita végén Cselőtei László, a bizottság elnöke szavazásra tette fel a kérdést. A bizottsági tagok közül 14-en támogatták a miniszteri indítványt, Vassné Nyéki Ilona javaslata csak egy támogató szavazatot kapott.
Ezt követően a bizottság önálló képviselői indítványokkal és interpellációkkal foglalkozott. Márton János önálló indítványáról, mely az állami vállalatok kezelésében lévő belterületi földingatlanok tulajdonának rendezését szorgalmazta, a képviselők úgy döntöttek, hogy ezt az önkormányzati törvénnyel és a tulajdonreformmal egyidejűleg tűzik napirendre. Foglalkozott a bizottság Kovács András (Heves m.) interpellációjával is, amely a hazai termelésű cukorrépa jugoszláviai feldolgozásának problémáit feszegette. A képviselők egyetértettek a pénzügyi tárca indokaival, amelyet Nagy István pénzügyminiszter-helyettes adott elő, s nem támogatták interpelláló társukat. Biacs Péter (Budapest) a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló törvény módosítását indítványozta, ehhez a bizottság teljes egyetértését adta. Técsy László (Szabolcs-Szatmár-Bereg) és Eleki János (Békés megye) közösen indítványozták, hogy módosítsák a személyi jövedelemadó egyik pontját, amely hátrányosan érinti a nyugdíjasokat. A testület végül úgy foglalt állást, hogy csak a fogalmazás pontatlan, így nem érdemi, hanem pusztán szövegezési módosítást terjesztenek a parlament elé. (MTI)
1990. február 20., kedd 16:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|