|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet tiltakozás
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. január 29. hétfő (MTI-tud.) - A Szovjetunió
tiltakozott a Lengyel Népköztársaságnál a krakkói szovjet
főkonzulátus elleni vasárnapi támadásért. Ivan Aboimov szovjet
külügyminiszter-helyettes hétfőn hivatalába kérette Lengyelország
szovjetunióbeli ideiglenes ügyvivőjét, akinek hivatalos
nyilatkozatot adott át.
A dokumentum röviden összegzi a Krakkóban történteket, majd megállapítja, hogy a lengyel hatóságok nem gondoskodtak megfelelően a főkonzulátus biztonságáról, figyelmen kívül hagyták a nemzetközi jog azon normáit, amelyek a konzuli képviseletek sérthetetlenségéről szólnak. A szovjet tiltakozás felhívja rá a figyelmet, hogy a vasárnapi nem az első szovjetellenes cselekedet volt: meggyalázták a Lengyelország felszabadításáért folyó harcban elesett szovjet katonák sírjait, a szovjet állam kimagasló személyiségeinek emlékműveit.
Értetlenséget kelt - mutat rá a szovjet dokumentum -, hogy a lengyel kormány nyilvánosan mindmáig nem ítélte el a két ország, a két nép érdekeinek ártó cselekményeket.
A Szovjetunió követeli, hogy tegyenek meg minden intézkedést a Lengyelországban működő diplomáciai, konzuli és egyéb képviseleteinek biztonságáért, s reméli, hogy a lengyel illetékesek megteszik a szükséges lépéseket a krakkói főkonzulátus elleni támadás felelőseinek ügyében is - fejeződik be a határozott hangú tiltakozás. +++
1990. január 29., hétfő 16:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|