|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ szóvivője az MDF népszavazási bojkottfelhívásáról (2. rész)
|
Az elnökválasztás ugyanis nem olyan, mint a parlamenti választás, hogy százalékokra megy, és ha egy párt az egyik kerületben vereséget szenved, akkor a másikban javíthat. Ellenkezőleg: ,,knockoutolásra,, megy, arra, hogy az egyik fél kiszorítsa a másikat. Végezetül pedig fennáll annak veszélye, hogy a választók nem a személyiségek alkalmasságát vizsgálják a tisztségre, hanem egy-egy személy ismertsége vagy antipátia alapján döntenek. Az MDF lépésére visszatérve az azért is megdöbbentő, mert a Magyar Demokrata Fórum egyre inkább megbízhatatlan partnernek mutatkozik, hiszen nem először fordul elő, hogy korábbi döntését felülbírálva alapvetően megváltoztatja azt. Ugyanakkor Csengey Dénessel elvileg egyetértünk abban, hogy jó lenne az ellenzéki pártok között az ilyenfajta konfliktusokat lokalizálni és az együttműködést fenntartani. Ahhoz azonban, hogy konkrét ügyekben közösen léphessünk fel, hozzátartozik a másik párt viszonylagos kiszámíthatósága is. Azaz, hogy véleményét ne változtassa meg hirtelen, egyik napról a másikra - mutatott rá az SZDSZ szóvivője. Azokban a konkrét ügyekben pedig, amelyeket Csengey Dénes fontosnak tart, szerintem is elképzelhető a közös fellépés - folytatta Pető Iván. - Az SZDSZ küldöttközgyűlése is jelezte, hogy az említett gazdasági kérdésekről a szabad demokraták szívesen tárgyalnak az ellenzéki pártokkal mint partnerekkel, illetőleg a kormánnyal. Ugyanakkor úgy vélem, nem lenn szabad az MDF-nek abba a hibába esnie, amibe a SZOT és a harmadik oldal egyes szervezetei beleesnek, nevezetesen azt a látszatot kelteni, mintha a politikai és a gazdasági kérdések kioltanák egymást. Tehát hiba azt állítani, hogy az elnökválasztás, a pártvagyonelszámolás, vagy a népszavazás ügye keresztezi a gazdasági kérdéseket. Arra van szükség, hogy mindkét területtel párhuzamosan foglalkozzunk. Természetesen mi is problematikusnak találjuk az MDF elnökségi tagja által említett gazdasági gondokat. Ám a privatizálás drámai kiemelését túlzottnak tartjuk. Abban egyetértünk az MDF-fel, hogy ebben az ügyben is jó lenne közösen fellépni. Ám az ország legsúlyosabb gazdasági gondja nem ez, hanem a fenyegető adósságválság leküzdése, az ország fizetésképtelenné válásának megakadályozása, és egyáltalán a gazdaság terhelésének kérdése. Ebből a problémacsokorból pedig nem lehet kiszakítani a privatizálást oly módon, mintha az lenne a legveszélyesebb kérdés. (MTI)
1989. november 15., szerda 17:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|