|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Szakszervezeti aktívaértekezlet Leninvárosban (1. rész)
|
1989. október 3., kedd - Szakszervezeti aktívaülést tartottak kedden a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinátban. A helyieken kívül jelen voltak a városban működő többi nagyvállalat, és az összes Borsod megyei vegyipari üzem szakszervezeti küldöttei. Az ülésen részt vett és felszólalt Nagy Sándor, a SZOT főtitkára.
Bevezetőben a szakszervezeti mozgalom jelenlegi bonyolult helyzetét, terveit vázolta, részletesen szólt az MSZMP-vel, a kormánnyal és a többi pártokkal kialakult viszonyáról, konfliktusairól. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek a tagok védelme érdekében mindenkivel konstruktív partneri kapcsolatok kialakítására törekszenek. Tájékoztatója után a SZOT főtitkára üzemlátogatásra indult, hogy közvetlenül a munkahelyeken beszélgethessen a munkásokkal a legégetőbb gondokról. Vele tartott Főcze Lajos, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Básti János, a borsodi SZMT vezető titkára és elkísérték a helyi vezetők is. Délután, részben már a gyárlátogatáson szerzett tapasztalatok alapján, Nagy Sándor kétszáz szakszervezeti tisztségviselővel folytatott eszmecserét. Kazincbarcikai tapasztalatait összegezve, az MTI munkatársának adott nyilatkozatában Nagy Sándor többek között utalt arra, hogy ebben a sikeres üzemben nettó 180 ezer forint a dolgozók éves átlagjövedelme. A munkások mégis nagyon súlyos gondban vannak és aggasztó nehézségekről beszélnek. Viszonylagosan magas jövedelmük nem takarja el előlük azt a tényt, hogy minden nap drágább valami, s azt a bizonytalanságot sem oltja ki belőlük, amelyet munkalehetőségeik esetleges rosszrafordulása miatt éreznek. Nem látják tisztán a jövőt, s ezért az aggályaik természetesek. Nem napi megélhetési gondokkal küzdenek: az ország gazdasági, szociális helyzetét tisztán látó és elemző ,,okos gyülekezet,, módján az ország jövőjét féltik, s ezen belül természetesen a sajátjukat is. A beszélgetések során, mondotta a továbbiakban a főtitkár, sokan feszegették az MSZMP és a szakszervezet jelenlegi viszonyával kapcsolatos kérdéseket. Nagy Sándor ezzel összefüggésben ismételten leszögezte: a szakszervezet független az MSZMP-től, nem csatlós, nem vazallus szervezet. (folyt.köv.)
1989. október 3., kedd 19:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szakszervezeti aktívaértekezlet Leninvárosban (2. rész)
|
A jövőről szólva a politikai pártoktól független, de a dolgozók érdekeit felvállaló, politikai pártokkal együttműködő szakszervezeti mozgalom szükségességét hangsúlyozta. Ez azt jelenti, hogy egyetlen párt sem sajátíthatja ki a szakszervezeti mozgalmat. Az MSZMP küszöbön álló kongresszusával összefüggésben, amelyet, mint mondotta, a szakszervezetek szempontjából is több vonatkozásban vízválasztónak tart, rámutatott arra, hogy a párt állásfoglalás-tervezete a szakszervezeti egység és összefogás megőrzését támogatja, de ugyanakkor közismert, hogy vannak az MSZMP-nek olyan vezetői, csoportosulásai, platformjai, amelyek ellenkező véleményen vannak, vagy nem ezt az állásfoglalást képviselik. Pedig az lenne a természetes, ha egy olyan párt, amely a munkavállalók és a kisemberek között is keresi a maga politikai bázisát, együttműködésre törekedne az ugyanezen emberek érdekeit képviselő szakszervezetekkel. Ha ez nem így lesz, akkor valahol, valami komoly baj van - hangoztatta a SZOT főtitkára. Arra a kérdésre, mi a szakszervezetek álláspontja a kormánnyal szemben és azzal összefüggésben, hogy Nagy Sándor erős kritikával illette a kormányt, s személyesen Németh Miklós miniszterelnököt, a SZOT főtitkára a következőket válaszolta: Nem a miniszterelnök személyét kritizáltam általában, hanem olyan jelenségeket, mint amilyen az volt, amikor a kormány vezetője, illetve képviselői egy hónap multával melegítettek fel a szakszervezeteket ért durva vádakat és kritikákat, olyan kérdéseket, amelyek fölött a szakszervezetek már rég napirendre tértek. Nem szerencsés az ilyen gyakorlat. Véleményem szerint hibás döntése a kormánynak az is, hogy az élelmiszeripari árakat szabaddá teszi. Téves ugyanis az a feltételezés, hogy az ilyen módon kialakuló kínálati piac majd kordában tartja, netán csökkenti is ezeket az árakat. Személy szerint azt tartaná optimálisnak, hangoztatta a főtitkár, ha egymást kölcsönösen tiszteletben tartó, és nem vádaskodó, egymásra mutogató, hanem toleráns, a megoldásokat közösen kereső együttműködés alakulna ki a kormányzat és a szakszervezet között. A szakszervezetek eltökélt szándéka - s ehhez fűződnek szinte az összes érdekeik - egy ilyen korrekt kapcsolat kialakítása. (MTI)
1989. október 3., kedd 19:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|