|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Végső búcsú Kádár Jánostól - Nyers, Grósz, Ligacsov (8. rész)
|
Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára pénteken fogadta Jegor Ligacsovot, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki az SZKP képviseletében Kádár János temetésére érkezett hazánkba. Jegor Ligacsov tolmácsolta a szovjet párt- és állami vezetés részvétét a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének elhunyta alkalmából. A megbeszélésen a felek hangsúlyozták: továbbra is kölcsönösen fontosnak tartják az MSZMP és az SZKP szoros elvtársi viszonyának fejlesztését, hazánk és a Szovjetunió kölcsönösen előnyös együttműködésének bővítését. Ez felel meg annak a szellemnek, amelyet Kádár János egész életében képviselt. A megbeszélésen jelen volt Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökének tanácsadója, valamint Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (MTI)
1989. július 14., péntek 20:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|