|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
|
|
|
|
|
Bush találkozója az ellenzékkel
|
München, 1989. július 12. (SZER, Világhíradó) - Befejeződött az ellenzék képviselőinek sajtókonferenciája is, akik - mint tudják - a kora délutáni órákban találkoztak Bush elnökkel Mark Palmer amerikai nagykövet rezidenciáján. Szőcs Géza volt jelen. - Ezekben a percekben még folyik a Vigadó épületében az a sajtóértekezlet, amit a Bush elnök fogadásán részt vett ellenzéki pártok képviselői, részben vezetői tartanak. Az egyes pártok képviseletében a találkozón a következők vettek részt: Keresztes Sándor a Kereszténydemokrata Párt, Prepeliczay István a Kisgazdapárt, Kónya Imre a Független Jogász Fórum, Vásárhelyi Miklós a Történelmi Igazságtétel Bizottság, Bíró Zoltán a Magyar Demokrata Fórum, Orbán Viktor a Fidesz, dr. Márton János a Magyar Néppárt, dr. Vígh Károly a Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság, Vidos Tibor a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, valamint Magyar Bálint a szabad demokraták képviseletében. Mint mondottam, a sajtóértekezlet még tart, és ezt követően még két újabb sajtótalálkozóra kerül sor. Először a Fideszére, később pedig a Kisgazdapártéra. A Bush elnökkel folytatott tárgyalások témakörének lényegi kérdése az volt, hogy ő Kelet-Európába nem viszályt szítani jött. Ezután pedig a feltett kérdések, a beszélgetés folyamán az ellenzék több olyan problémát vetett fel, mint a garanciák kérdése. Tehát gazdasági, morális támogatásra van szükség, de nem úgy, hogy ez egy nyugati technológia és egy keleti uralmi rendszer hibridjét eredményezze. (folyt.)
1989. július 12., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Bush látogatása - 1. folyt.
|
Továbbá szükség van arra, hogy intézményes és törvényes garanciák legyenek. Ugyanis nincs kételyük olyan értelemben az ellenzéki szervezeteknek, hogy például az MSZMP-n belül léteznek reformhívek és őszinte reformerek, de a kelet-európai történelem tanulsága szerint a személyi garanciák soha nem voltak elegendőek. Keresztes Sándor vetette fel a Marshall-terv meggátlásának kérdését a második világháború után és azt is, hogy Amerikának meg kellene fontolnia, hogy nincs-e célszerűsége újból megvizsgálni a Marshall-terv lehetőségét. A Fidesz ígéretet tett arra, hogy amennyiben részt vehet majd a kormányzásban, olyan külpolitikai, gazdasági nyitást szorgalmaz majd, amely fölöslegessé teszi a segélyek, adományok és hasonló támogatást. +++
1989. július 12., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|